2010. augusztus 30., hétfő

Lost in Austen

15 és még egy tucat vadrózsa a 10-ből

"Egyetlen szívdobbanást sem feledek..."


Ó én édes Istenem! Jó tudom, hogy technikailag ez nem egy könyv, de akkor is muszáj megemlítenem! Nekem, aki annyira sosem voltam elragadtatva Austen-től, most itt ülök a Büszkeség és Balítélettel a kezemben és sóhajtozok. Annyira, de annyira megnyerő, vidám és romantikus volt ez a sorozat, hogy azt nem tudom elmondani. Bár lehet, hogy mostanság a megengedettnél jobban vonzanak az érzelgős csöpögős filmek és könyvek, de e csekélyke érzelgősség engedtessék meg nekem. Ezt lányok látnia kell mindenkinek aki szereti a romantikát és/vagy a Büszkeség és Balítélet-et. Kicsi szívemre az a film, úgy hiszem bevonult az örök gyógyír szekrénybe. *sóhaj* Nagyon nagyon el vannak találva a szereplők. A három órát végig ültem nevetve, sírva, sóhajtozva. És még csak véletlenül sem sz*r, ahogy az egyik pasi monda, csak éppen nem férfiaknak való.

2010. augusztus 25., szerda

Maggie Stiefvater: Shiver - Borzongás

10* hulló falevél a 10-ből

„A tüskék megritkultak és a fák magasabbak, egyenesebbek lettek, az ágaik jó pár méterrel a fejünk fölött kezdtek kinőni a törzsekből. A nyírfák fehér, lehántott kérge fénylett a rézsútos, délutáni fényben, a levelek finom aranyszínben játszottak. Sam pillantása ugyanazt a ragyogó sárga fényt sugározta rám.”

Erről a könyvről muszáj szólnom. Legelőször, mikor hallottam róla idegesen magyaráztam és rángattam Lizi kabátját, hogy „Ez nem lehet igaz! Ezt álmodtam, ez az én mesém!” Aztán pár „jól van, jól van”-nal le is lett zárva a történet. Nem nagyon jártam utána, annak ellenére, hogy a kíváncsiság böködte az oldalam. Nem akaródzott rászánni magam az elolvasásra, mert annyi díjat kapott, meg „twilighter válogatott” és satöbbi. Ezek már önmagában elriasztottak a könyv közeléből. De végül addig-addig kerülgettem a jegyzetboltot, hogy beadtam a derekam. És hát… nem is tudok mit mondani rá. Maga a történet nem nagy újdonság, de úgy az egész cakkunpakk valami csodálatos. A hangulata az, ami a legtöbbet adja. Nekem személy szerint az őszi erdő jut róla eszembe, amikor a vastag avarban kuburcol az ember és érzed a bomló levelek édeskés szagát. A nap pedig hiába süt már olyan aranyló fénnyel, a levegőben mégis lehet már érezni a tél hűvösét. Imádom az őszt, ez a könyv pedig ennek az évszaknak az érzéseit adja nekem.
Na de a történet: Adva van Grace, a tetőtől talpig realista lány, akit gyerekkorában farkasok támadtak meg . Azóta pedig ezeknek az állatoknak a bűvöletében él. Házuk egy erdővel határos és ő pedig évek óta figyeli az erdő szélén olykor-olykor felbukkanó állatokat. Hiszen ott van az ő farkasa is, akinek borostyánszín tekintete álmaiban is kíséri.
A történet másik pillére pedig Sam, az ízig-vérig emocionális lény, ennél fogva pedig tökéletes ellentéte Grace-nek. Sam két életet él, az értelem és az ösztön váltakozik benne az évszakokhoz hasonlóan. Mikor igazi önmaga, akkor egy valóságos könyvmoly, aki zenét ír és Rilke-t szaval. A másik világban viszont nincsenek szavak, csak képek és érzések. Ám ami közös mindkét életében az Grace. Ő az, aki valamicske fogódzót ad neki az állandó változásban. Igazi édes-szomorú szerelem az övék. A könyv tulajdonképpen kettejükről szól és azokról a bonyodalmakról és veszélyekről, amelyekkel szembe kell nézniük, ha tényleg részesei akarnak lenni egymás igazi életének.
Stiefvater teljesen új megvilágításba helyezi ezt a farkasos mizériát. Nincs benne Anita Blake-hez hasonló vérengzés, itt nem vérfarkasok vannak, hanem csak sima alakváltók. Egyszer ember, másszor meg farkas. Kész. Nincs bonyodalom. Az új benne az ok, az alakváltásra. Nekem személy szerint nagyon tetszik a dolog. Az írónő valami remek világot alkotott. A könyv kinézete pedig gyönyörű! Még a betűk is kékkel vannak szedve. :)
Elviekben ebből is film fog készülni, azt hiszem valamikor 2011-ben kerül a mozikba. Pontos dátumot nem tudni.
Negatívuma szerintem egy kicsit, hogy ebből is sorozat lesz, pedig tökéletesen elég lett volna egymagában is. Le lett zárva szépen, mindenki megkapta, amit akart. De ha egyszer trilógia, akkor trilógia. A második része múlt hónapban jelent meg Amerikában, nálunk pedig szeptemberre ígéri Könyvmolyképző. Nancy-nél olvastam már róla és ő csak jókat írt. Kíváncsi vagyok. Várós lesz nagyon.

Ez pedig az írónő által készített trailer:


Szerintem nagyon szép. :)

Eredeti cím: Shiver
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Fordította: Gazdag Tímea, 2009

Diana Wynne Jones: A vándorló palota

9 szikra a 10-ből

„Kapj el hulló csillagot, / Ejts teherbe egy tököt, / Súgd meg, hol a tűnt napok, / Vagy ki patkolt ördögöt, / Hableány hol zeng, s mi segítsen, / Hogy az irigység ne csípjen, / S hol kél / A szél, / Mely tisztes lelket segél.
Furcsa dolgokra vagy itt, / Vonz, ami nem látható? / Vágtass tízezer napig, / Míg nem hull hajadra hó, / S elidőzve a csodáknál / Esküdj meg, hogy sose láttál / Oly szép / Nőt még, / Akiben lobog a hűség.


Nagyon sokat szemeztem ezzel a könyvvel. A pár évvel ezelőtt bemutatott Miyazaki-film nagyon tetszett és azóta is az egyik kedvencem, ezért attól tartottam, hogy ha a könyvet elolvasom akkor valahogy rombolja a bennem kialakult képet róla. De kellemesen csalódtam. Igaz, hogy a könyv és a film nagyon sok ponton eltér egymástól, de ez egyáltalán nem csökkenti az élvezeti értékét egyiknek sem. Bár be kell, hogy valljam most már egy picit jobban tetszik a könyv… A történet röviden:
„Ingary földjén, ahol a hétmérföldes csizmák és a láthatatlanná tévő köpenyek tényleg léteznek, Sophie Hatter felhívja magára a Puszták Boszorkányának figyelmét, aki átkot szór a lányra. Sophie-nak nem marad más választása, mint hogy az egyetlen helyre menjen, ahol segítséget kaphat Howl varázsló vándorló palotájába. Ám Howlról azt híresztelik, hogy megeszi a fiatal lányok szívét és kiszívja a lelküket.”
Tulajdon képen egy gyerekeknek készült mese. Kitalált világgal és olyan hősökkel, akik csodás képességekkel rendelkeznek. De hát ezt mind tudjuk… :) Ami eltérés említhető a film és a könyv között, hogy a filmben szereplő elég hangsúlyos háborús vonal itt nincs meg és ez, hogy őszinte legyek nekem nagyon tetszik. Más részről itt sokkal többet megtudunk a szereplőkről. Honnan jöttek, kicsodák is valójában és a jellemábrázolás is sokkal árnyaltabb. Aki gonosz az tényleg gonosz, ölni is képes. Tehát a Puszták Boszorkánya nem egy idős öreg néni, aki, miután a királyi mágus megfosztja az erejétől már nem árthat senkinek. Itt tőle tényleg parázunk, mert fifikás és őrült egy némber. Howl ugyanaz a piperkőc, mint a moziban, csak itt azért többet mutat magából. Ami számomra még nagyon aranyos és szeretett dolog az Howl és Sophie kapcsolata, a folyamatos évődéseik.
Többszöri elolvasást kíván a történet, ami, ha belefeledkezel és ez bizony nagyon könnyen megtörténhet teljesen elvarázsol. Nagyon jól van megírva és nagyokat lehet rajta nevetni és a szereplőkkel együtt izgulni. Bár ez nagy részben a fordító érdeme is, ezért a kiadó büszke lehet magára, mert nagyon jól választott. Elviekben jön a folytatása is. Legalábbis a könyv hátulján lévő kis részlet erre enged következtetni. Bár úgy láttam, hogy itt már teljesen más történtet és szereplők lesznek. De szerintem azért ez is kiolvasandó lesz majd. A sok pozitívum ellenére egy negatívumot meg kell említeni, az pedig a botrányos borító. Igaz, hogy a külföldiek se olyan hejj de szépek, viszont azt nem hiszem el, hogy nem tudtak volna egy előnyösebb borítót összeállítani.

Eredeti cím: Howl’s Moving Castle
Kiadó: Pongrácz Kiadó, 2010
Fordító: Laukó Viktória

2010. augusztus 24., kedd

Suzanne Collins : Az Éhezők Viadala

10 nyílvessző a 10-ből

„Mindenki emlékezni fog ránk. Az emberek megjegyzik az arcomat, és a nevemet. Katniss. A lány, aki lángra lobbant.”

Fantasztikus. Frenetikus. Letehetetlen. Izgalmas. Kell még, hogy ragozzam? Az olvasása alatt volt hajtépős rész, visszakiabálós rész (mármint a könyvnek), senkineszóljonhozzám rész. Úgyhogy bártan tudom ajánlani mindenkinek.
A történet röviden: valahanyadik világégés után a nagyra becsült Amerika megsemmisült. A helyén egy új állam, a Panem jött létre. Ez pedig 12 körzetre van felosztva, plusz a főváros a minden jótól roskadozó Kapitólium. A panemi embereknek pedig van egy olyan jó szokása, hogy minden évben megrendezik az Éhezők Viadalát, aminek bizonyos történelmi háttere van, de tulajdonképpen egy nagy show az egész. Kívülről… Belülről, a résztvevők számára élet-halál harc. Cél: életben maradni, hisz a győztesnek örök dicsőség a jutalma, no meg pénz és kaja dögivel, mert abból bizony igen csak kevés van a körzetekben. Szóval minden körzetből egy fiú és egy lány versenyzőt indítanak. A főszereplő egy bizonyos Katniss Everdeen, akit igen hamar meg lehet kedvelni temperamentuma és beszólásai miatt. Ő viszont úgy kerül bele a dolgok közepébe, hogy a Viadalra kisorsolják a 12 éves kishúgát, Katniss pedig önként jelentkezik a helyére. Mivel a jelölés a kicsinek a halálos ítéletével egyenlő, nem különben az ő számára. Viszont Katnissnak már volt ideje megedződni a mindennapok során, hisz neki kell eltartania kishúgát és szinte mindenre képtelen anyját. A győzelemért pedig bizonyos áldozatokat kell hozni. Súlyos áldozatokat… Hiszen a Viadalon az életösztön az emberség ellen dolgozik, a túlélés pedig a szerelem ellen.
Bár azt hiszem, már így is túl sokat árultam el. Lebilincselő olvasmány. Én az EFOTT alatt olvastam ki 2 nap alatt, a pihenések között. Viszont a mostani sorozat mániát látva nem kell meglepődni azon, hogy ez is egy trilógia első része. A második rész a Catcing Fire külföldön már megjelent, nálunk pedig karácsonyra ígéri az Agave, úgyhogy lesz mit kérni a fa alá. A harmadik rész pedig frissen ropogósan ma került az amerikai polcokra. Hurráá! De erre sajnos magyarul még várni kell, nyárig minimum. Bár mindig jöhetnek meglepik.
A történet nagyjából a Battle Royale és a Big Brother keveréke. Legalábbis lehetne mondani, bár szerintem a Battle Royalnál sokkal emberibb, átélhetőbb. Talán az is szerepet játszik ebben, hogy itt maga a szereplő meséli. Az ő szemszögéből láthatjuk a dolgokat. A másik pedig, hogy nem olyan eszetlenül vérengző, mint a japán párja.
Pozitívumként említeném meg még azt is, hogy nem nyújtja a sztorit mint a rétes tésztát, mert ebben a 200 valahány oldalban is benne van minden ami kell. Collins jól ír, kitér mindenre, nem szájbarágós és nem is elnagyolt. Mindenből épp amennyi kell.
A hírek szerint ebből is film készül hamarosan. A Lionsgate vette meg a jogokat, akik felelősek voltak többek között a Fűrész sorozatért is. Ezért is remélem, hogy ebből a könyvből nem lesz egy Twilight-hisztériához hasonló őrület.

Itt egy egész jó fanmade trailer róla:




Eredeti cím:
The Hunger Games
Kiadó: Agave Könyvek Kiadó Kft.
Fordította: Totth Benedek, 2009

Raana Raas : Csodaidők 1 - Az ogfák vöröse


9 gém a 10-ből

„Nem vagy egyedül […] Mindig van valaki, akinek csak rád van szüksége.”

Vége… Legalábbis az első résznek és már számolom vissza a napokat, amikor a kezembe vehetem a másodikat. Nem vártam sokat ettől a könyvtől, hiszen tényleg semmi kampánya nem volt, de mivel nagyon sok bloggernél jókat olvastam róla és a moly-on is csak dícsérték, a miért is ne alapon belevágtam. Mit ne mondjak, örülök, hogy így tettem. Valami fergeteges könyv, abból a fajtából, ami után napokig gondolkodik az ember a szereplőkön, a történteken, a világon. Görgey Etelkát hallottam már a magyar Tolkien vagy éppen a hazai Rowlingként emlegetni. Nem adnék igazat egyik állításnak sem. Hasonlóan epikus, mint Tolkien világa és ugyanolyan olvasmányos, mint a Harry Potter könyvek, de mégis más. A más pedig jó értelemben. Nagyon jó! Tulajdonképpen családregény, hiszen a Raas família történetét meséli el, de egyben brutális társadalomkritika. Keményen az ember arcába vágja a legalantasabb tetteinket, hogyan rombolnak az emberek tudatlanul a közösségben és ugyanakkor milyen súlyos döntésekkel kell szembesülnie az egyénnek, ha a családi összetartásról és a jövőről van szó.  
A történet végül is a három főszereplő nézőpontjából áll össze. Judy az árva kislány, Giin a tiszteletre méltó és nagyra becsült politikus, és Yaan a felnőttség küszöbén álló fiatal srác. Mind a hárman különböző egyéniségek és roppant összetett személyiségek, közös bennük a családi kötelék.  Judy és Yaan lehetne egymás tükörképe is a külsős világ vs Kaven párhuzammal. A legszimpatikusabb nekem mégis Giin volt. Okos és remek stratéga. A kezdeti ridegség, amit annak köszönhető, hogy titokzatos ő maga is, lassan felenged és meglátod az érzelmeket is. A másik kedvenc pedig Ronen. Igaz, hogy mellékszereplő, de annyira aranyos és kedves. Ilyen tesót én is el tudnék képzelni magamnak.
 Maga a világ nekem nagyon tetszett. Az űrutazás, a gépek és a 3D sakk is nagyon szuperül hangzik és a mi a legjobban tetszett, hogy minden apró részlet szépen ki volt dolgozva és elmagyarázva. Szóval stabil és szépen felépített az egész, ami engem nagyon megnyert.
A másik, hogy én ki nem állhattam a családregényeket, mert nekem mindig úgy tűnt szépen lassan elfolyósodik és valahogy unalmassá válik. De a Csodaidők koránt sem ilyen! Az elején beszippant, hogy utána a miérteken és a hogyanokon járjon az agyad szüntelenül. Tele van csavarral, amiket sejtesz, de aztán mégis valahogy teljesen más úton lyukadsz ki oda ahova. A szereplők élnek és nagyon szerethetők, a történet izgalmas és fordulatos.
A történet összetettségét nézve pedig nagy-nagy piros pont az írónőnek a könyvben található családfáért és a kislexikonért.