2011. április 30., szombat

Angyalom, angyalom... ejj...

Cassandra Clare: Üvegváros


10/10 üvegszilánk

"Szerettelek, hát embereket gyűjtöttem magam köré, / és felírtam minden vágyam az égre csillagokkal"
 -T.E. Lawrence-

Tehát röviden, Clary elmegy Alicantéba, hogy segítsen édesanyján, miközben Valentine a megsemmisítő csapásra készül a Klávé és az Árnyvadászok egész nemzetsége ellen. Simon még mindig tagadja a halálát, Jace mogorvább mint valaha, Alec lassacskán felnő magához és az érzéseihez, Isabelle újból bebizonyítja, hogy a barátaiért az életét is képes feláldozni, Luke pedig visszatér Idrisbe, hogy Clary-t megvédje a Klávétól és szembenézzen a családjával, legalábbis azzal ami még megmaradt belőle.
De bőven megismerhetünk új embereket, erős szövetségeseket, Idrist az Árnyvadászok ősi földjét és bizony a régi titkoknak is el kell hangozniuk valamikor. Erre pedig általában azok a legjobb pillanatok, mikor az emberek úgy érzik MOST szeresd, MOST öleld, MOST mond el neki, mert talán ez az utolsó lehetőséged. Az Angyal gyermekeinek pedig fel kell készülniük az elkerülhetetlenre, a végső csatára amely a Mi világunk és a démonok világa között az életért / uralomért zajlik majd.
Árnyvadászok, likantrópok, boszorkánymesterek, tündérek és vámpírok összefogására van szükség a győzelemhez és a túléléshez. De vajon félre lehet tenni az évezredes gyűlölködést és viszályokat?  És vajon Clary és Jace képesek lesznek feldolgozni azt ami a testvériségükkel együtt jár?

Hááát...

Méltó befejezés. Erre nem lehet mást mondani. Roppant izgalmas és tele van feszültséggel, pörgő cselekménnyel az első oldaltól az utolsóig. Lehet, hogy az üres frázisok elcsépeltnek hatnak, de ez a harmadik és egyben befejező kötet feltette a pontot az I-re. Teljes, kerek egész lett a történet. Sokkal felnőttesebb, hevesebb érzelmek, gonoszabb jellemek, élesebb határvonalak a jó és rossz, gyilkolás és a kegyelem között. A csata és a halál nagyon is érezhető fenyegetése végig ott lapul a mondatok között és a komor hangulat a szereplők tetteiben is érezhető, ahogy mind elkeseredettebben próbálnak kiutat találni a kilátástalanságból.
Úgy érzem, hogy új kedvencet avattam ezzel a résszel. Ami nagyon tetszett benne, hogy itt már nincsenek olyan gyerekes cívódások és vitatkozások, hanem minden tettnek oka van. Minden kegyetlen szóval csak védeni akarják a másikat, még akkor is ha ezzel saját magukat sebzik meg. Annak ellenére, hogy Idris leírása nagyon szép és a régi mondák és nagyon érdekesnek hangzanak az a ködös, nyomasztó érzés végigkíséri az olvasót. Clare szépen lassan adagolja az új infókat, ahhoz, hogy összeálljon az egész kép. No mondjuk ezzel nem azt mondom, hogy kiszámíthatatlan meg ilyesmi, hiszen a vége előtt 150-200 oldallal azért az ember már rájön egyre s másra magától is, de azért jól esnek az ilyen kis iránymutató morzsák még akkor is ha nem sok szükség van rá.  Ami még tetszett benne, hogy olvasás közben nem döccentem meg, szép folyékony volt az egész. Minden bizonnyal ez a fordítónak is nagyon nagy érdeme, de amíg az előző részekben többször volt olyan, hogy egyik másik szereplő egy-egy beköpésétől kicsit furán néztem, hogy hümmm okkké, mindeeegy, most az ilyenek hálistennek elmaradtak, vagy ami volt az is odaillett.
Csak pozitívan tudok róla nyilatkozni és biztatni mindenkit, hogy vegyétek a kezetekbe és olvassátok, mert nagyon nem bánjátok meg. Csép zárás a Végzet Ereklyéi végére.



Eredeti cím: The Mortal Instruments Book Three - City of Glass
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Fordító: Kamper Gergely, 2011

2011. április 27., szerda

John Krakauer: Út a vadonba

6,5 töltény a 10-ből

"A boldogság csak úgy igazi, ha megosztjuk valakivel."

Először is ezt a könyvet elvi alapon a "muszáj elolvasni" kategóriába raktam, mivel addig nem nézhetem végig a filmet amíg az alap könyvet el nem olvastam. Ez nálam szabály. (bár azóta sem volt hozzá szerencsém, csak a gépen 'porosodik' és az alkalomra vár) Úgyhogy nekikezdtem életem első utikönyvének.
Röviden egy felső-középosztálybeli amerikai friss diplomás önjelölt kalandor, Chris McCandless pár évét meséli el, ami alatt körbecsavarogja Észak-Amerikát. Önerőből, visszatérve az emberi lét alapjaihoz, hogy két  évvel később, '92 nyarán Alaszka vadonjában vadászok bukkanjanak rá a tetemére.
Senki sem tudta mi vezérelte 'Alexandre főcsavargót' ebben a hosszú és veszélyes utazásban. Talán a saját korlátai feszegetésével a tűrőképességét tette próbára, vagy kalandvágy hajtotta, esetleg a színtiszta romantikus álom a romlatlan létezésről, ami talán még létezik a civilizációtól távoli vadonban. Találgatások.
No de a könyv. Részletes és kissé monoton, de ennek ellenére nagyon érdekes történet. Hazudnék, ha azt mondanám, nekem ilyesmi még sose fordult meg a fejemben, hogy csak a saját talpraesettségemben bízva egy szál hátizsákba pakolva az életem, nekivágjak a nagyvilágnak. Bár szerintem nincs olyan ember aki ne játszott volna már el ezzel a gondolattal.
Krakauer, újságíró lévén, nem hazudtolta meg önmagát és alapos munkát végzett. Végigkövette McCandless útját, felkereste azokat akikkel kapcsolatba lépett útazásai során, és az ezalatt lefolytatott levelezéseket is feldolgozta annak érdekében, hogy hiteles képet kaphassunk erről a végzetes kalandról/küldetésről. A könyv elkészülte után rengetegen élesen bírálták Christ felelőtlenségéért és naivitásáért. Felkészületlenül, kevés élelemmel nekivágni az Alaszkai vadonnak tájismeret nélkül, felér a biztos halállal. Azonban a könyv elolvasása után pár pici de annál jelentősebb részlet, szerintem nagyot fordít az elsőre felelőtlennek hitt srác megítélésében.
Mindent összevetve érdemes elolvasni, bár néhol kissé unatkoztam rajta. De ez valószínűleg amiatt van, hogy nem nagyon vagyok még járatos az ilyen témájú könyvekben, mint útbeszámoló vagy napló-regény.  Olvasás közben sokszor megálltam utánaolvasni egyes adatnak, helyszínnek, hogy tágabb képet kapjak Alaszkáról és a helyi viszonyokról. Kedvcsinálónak  nagyszerű.
Krakauer javára legyen mondva, hogy megpróbálta objektíven nézni a történteket (kevéske sikerrel) és a szigorú tényekre támaszkodni, hogy mindenki maga vonhassa le a végkonklúziót, hogy a srác most nagyon őrült volt vagy csak egyszerűen egy elvarázsolt utópisztikus vágyálmokat kergető fiatal. De mindezek ellenére érezhetően szimpatizál McCandlessel és finoman tolja az olvasót a saját meglátása felé, hogy Chris talán a körülmények áldozata lett és talán amiatt veszett oda mert a szerencse elpártolt tőle.
Na de össze vissza zagyválok. Mindenkinek egyszer kötelező és döntse el mindenki maga,hogy mit gondol erről az útról.
Apropó út! A könyv tele van térképekkel, ami nekem kifejezetten tetszett.

Eredeti cím: Into the wild
Kiadó: Park Könyvkiadó KFT.
Fordító: Veressné Deák Éva, 2000

Gaál Viktor: Arche II. - Istenek alkonya

7 bilincs a 10-ből

"Kezdetben volt a Gondolat,
és a Gondolat Istentől származott,
és Isten a Gondolatban létezett."
-János 1:1-

Amióta megtudtam, hogy az elsőt követi a második Arche nagyon vártam a megjelenését. Aztán a GLS-nek köszönhetően isszonyatosan jó körülmények között jutottam hozzá. Mondjuk úgy, hogy mocskosul olcsón.
Na de a történet! Az előző könyv óta Kai most már professzorként tanít egy egyetemen összehasonlító vallástant. Felnőtt, érettebb gondolkodású, bár Angithia emléke mindenben visszaköszön rá és talán ez az ami egy kicsit mindig a múltban tartja Kai elméjét. Angithia és az Arche miatt nem él a mának. De felbukkan egy lány aki mindent megváltoztat. Nem szívesen említek többet a történetből, mert minden mindennel összefügg és nehéz lenne pontosan leírni mi-mi benne, és az összefüggéseket tekintve még akaratlanul is elárulhatnék olyan részletet ami spoileressé tenné az egészet.
Tehát a könyv...Mit is mondjak, hát nem egy könnyű olvasmány ezt tudhatjuk az előző részből, vagy legalábbis sejteni lehet. Minden esetre úgy ne üljön hozzá senki, hogy csaponganak a gondolatai és teljesen máshol jár, mert bizony az Arche összpontosítást kíván meg olvasójától. Az Istenek alkonyában, már egy jóval összetettebb és sokkal sokrétűbb világot és eszmerendszert ismerhetünk meg. Az eltelt évek javára váltak az írónak és a történetnek is. Az a baj, hogy nem nagyon tudom átadni, azt amit a könyv olvasása után bennem hagyott. Mindenkinek saját maga kell befogadnia, feldolgoznia a regény mondanivalóját.
A súlyossága ellenére hamar elkapja az embert és gondolkodtatja, viszi magával az oldalokon keresztül és ami nagyon nagy előnye, hogy utána is veled marad és irányt mutat, vagy legalábbis megpiszkálja a gondolataidat, a tipikus 'na akkor hogy is van ez'-módon. Izgalmas a cselekménye, igaz a végkifejlett kicsit 'hálivúdos' de maradjunk annyiban, hogy helytáll. A diliházas rész kicsit, elcsépelt lehet a sok horror és thriller után, de elég durva dolgok történnek itt is, talán nem olyan durvák, mint az első rész hullaházas fejezetében, de ez is elég para. Mondjuk az első részben jobban féltem és féltettem Angithiáékat, de azért ide is adok egy pipát. Ha a szereplőket nézzük, mondhatjuk rájuk, hogy végletesek. A cél érdekében áldozatokat kell hozniuk, mint a való életben is, és miután megétettük küldetésük mibenlétét, csendben bólintunk, hogy igen ezt meg KELLETT tenni, hogy ez és ez rendben legyen.
Tele van utalásokkal és szimbólumokkal. Ezért mondom, hogy oda kell figyelni olvasás közben. Sokféle képen lehet értelmezni, az olvasótól függ, melyik nézőpontból veszi elő. Bár az első részhez viszonyítva szerintem sokkal inkább lélektani regénynek lehetne mondani. Fontos kérdései vannak. Nagy előnye, hogy gondolkodtat és megmarad, kézen fog és mutat egy utat, amit talán érdemes egyszer kétszer végig gondolni.
Gaál Viktor változatlanul gyönyörűen ír. Választékos, kifejező és szép nyelvezettel, ami rangot ad az írásainak. Öröm egy ilyen kiforrott regényt olvasni. A könyv pedig kívülről is megkapja a csillagos ötöst. Találó grafika, a kivitelezés pedig pici, strapabíró és bármilyen kis női táskában elfér. (ami nagy előny :D )
Úgyhogy emberek, olvassátok és tanuljatok! :)

Kiadó: Gyomai Kner Nyomda, 2010

2011. április 26., kedd

Diana Gabaldon: Outlander - Az idegen

9 kardcsapás a 10-ből

"Ez nem olyasfajta hely volt - legalábbis első ránézésre- ahol emberek szoktak eltűnni."


Hümm... Hogy teljesen őszinte legyek, most bizony fogom a fejem, hogy mit is kéne írnom, szuper, de az túl elcsépeltnek és semmit mondónak hangzik. Csak a skóciai táj képe ugrik be, ha rá gondolok. Nagyon sokáig szemeztem a könyvvel, de sosem jutottam odáig, hogy rászánjam magam az olvasásra. Aztán Rózinál megláttam, és azt is, mekkora lelkesedéssel beszél róla, ha kérdezem, így aztán belevágtam én is. Nem csalódtam. A könyv a maga kilencszáz-valahány oldalával egész vaskosnak mondható, de a történet olvasása közben ezt csöppet sem éreztem hátránynak. Viszonylag lassan haladtam vele a zh-k és beadandók között 5-6 napba is beletelt, de nagyon nem bánom. Kellemes kis utazás volt a nyirkos és esős Skót Felföldre.

"1945-öt írunk. Claire Randall, a volt hadiápolónő éppen a második nászútját tölti a férjével a háború után, amikor keresztülsétál a brit szigetek rengeteg ősi kőkörének egyikén. Hirtelen "sassenach" lesz belőle, vagyis idegen a háborútól és portyázó klánoktól sújtott Skót Felföldön...Urunk 1743. évében."

Cselekményt tekintve itt is időutazás ténye forog fönn, de semmilyen különleges képességet ne képzeljünk a főhősnek. Claire pusztán rosszkor volt  rossz helyen. Egész pontosan a Felföld egyik kőkörén Beltane (a tavaszi napéjegyenlőség) idején átsétál, aztán hipp-hopp majd egész pontosan 200 évvel hamarabb találja magát. A klánháborúktól és a közelgő jakobita felkelésektől fenyegetett Skóciában. Mesés helyszínek, kidolgozott szereplők, korhű cselekmények. Ami az egészben nagyon tetszett, hogy Gabaldon hitelesen adja vissza a XXVIII. századi embereket, világot és szokásokat, hiedelmeket. Az udvari élettől, a gyógyításon át, egészen a boszorkány perekig. Hazafiasság, a nyers erő és a családi kötelékek rendíthetetlen megnyilvánulása a csatákban, ütközetekben. Az emberi brutalitás és gonoszság felvillantása, majd a mindezek mellett mindig utat mutató szeretet. Igazi időutazás!
Nagyon tetszett a könyv és a régi mindennapi élet leírásai. Ami miatt viszont levontam egy pontot, az az, hogy néha nekem túl sok volt a 'szenvedély'. Bár az lehet az is, hogy mostanra kissé érzékenyen veszem az ilyen témájú történeteket. De teljes egészében véve, akkor és ott pont az kellett ahhoz, hogy elsimuljon egy-egy történés. Mondhatni úgy is, hogy egy halál közeli élmény után ott keres az ember megnyugvást és vigaszt, ahol tud és ahol feloldozást talál.
Összességében egy remekbe szabott könyvet tart kezében az olvasó, ha rászánja az időt. Kiforrott az egész, és olyan mint egy nagy folyó. Néhol elragad és csak sodor magával métereken át, hogy máshol pedig csendesen csörgedezve elringatja a fáradt elmét. Jó, lehet, hogy kicsit túl sok ez a rengeteg hasonlat, de annyira és annyira megfogott az Outlander. Olyan régen nem olvastam már egy olyan igazi, ízig vérig jó történelmi regényt és ez végre olyan! Megmarad, magával ragad, elgondolkodtat. Úgyhogy történelem, pipa; izgalom, pipa; brutalitás, pipa; szerelmi szál, pipa! Ergo, csillagos ötöst neki!
Hajrá emberek, csak olvassátok, olvassátok bátran! Én csak ajánlani tudom. :)
Így a végén megemlíteném, hogy ez is egy sorozat bevezető része. Azt hiszem, hogy eddig 7 rész jelent meg és idén jön a nyolcadik, de ha rosszul tudom feltétlenül javítsatok ki!
A hangulathoz leginkább Loreena Mckennitt-et vagy a Secret Gardent képzeltem el és itt egy kis zene. Nekem a Leoch kastélyában, a nagyteremben tartott vacsorák utáni történetek jutnak eszembe róla. (tessék ám végighallgatni!)

Eredeti cím: Outlander
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Fordította: Farkas Veronika, 2010

Kerstin Gier: Rubinvörös

8 vérrel teli fiola a 10-ből

"Az Opál és a Borostyán az első pár, / Az Achát B-dúrban énekel, a farkas avatár, / 
Duettet – Solutio! – dalol az Akvamarin, / 

S eljő a hatalmas Smaragd és Citrin, / 

A két iker-Karneol és Skorpió, / 
S a Nefrit, a nyolcadik, Digestio! / 
E-dúrban zeng a fekete Turmalin, / 
A Zafír az F-ben a kristálytiszta szín, / 
S egyszerre csendül fel a Gyémánt, /
Tizenegy és hét, előlép az oroszlán. /
 Projectio! Az idő szerteszéled, /
 A Rubiné a kezdet s mind vele ér véget."


Aranyos és bájos. Két szóban nekem ennyi a történet. Olvastatja magát, hiszen tényleg amint kinyitottam csak pár óra volt az egész. De ennek ellenére nem mondanám, hogy túlzottam egyszerű és felületes. Leginkább csak a felütése az ezután (szerintem) majd kibontakozó és szerteágazó cselekménynek, amiket (sajna) csak az őszi nagy könyvhullámra hegyeztek ki a kiadók. Várós lesz.
Nos hát a történet röviden: egy kissé furcsa család, mindenképpen zizi rokonsággal és ugyebár A bizonyos 'X-faktor', az időutazásért felelős gén, ami a Montrose családban női ágon öröklődik. Időutazóból pedig, ahogy a régi nagy öregek is megjövendölték csak 12 van és kész. A mi Gwendolyn-unk pedig a 12. vagyis az utolsó a sorban. Innen pedig jönnek próféciák, kétértelmű (és nagyon szépen megírt) versikék, vagyis a bonyodalom, ami majd a következő részben fog teljes egészében felbukkanni.
Nem is nagyon tudok többet írni róla, csak a regénnyel kapcsolatos benyomásaimról. Ha valakit ez a túlzott laposság eltántorítana az olvasásától, akkor bizony vegyen erőt magán és kapja le a polcról ezt a könyvet mert megéri az idejét. Kellemes kis olvasmány, úgymond elringatja az olvasót. Semmi túlzott akció, semmi csöpögős romantika. Mondhatnám, hogy egy teljesen hétköznapi 16 éves, persze ha nem számítjuk azt a bizonyos kis pluszt. No és a titokzatos 'holló hatalma'-t, ami, szerintem legalábbis, rendkívül viccesen van beállítva. Elcsevegni túlzottan tapadós és nagyszájú vízköpőkkel, szellemekkel és hasonlókkal, közben pedig mindenki bolondnak nézi az embert. Azért van benne egy csipetnyi irónia, pont a megfelelő arányban. A szereplők akiket felszínesen megismertetnek velünk, aranyosak, szerethetőek és sok infó még rejtve van előlünk, épp ezért érdekesek is. Titkos páholyok és rendek, fura szerkentyűk, igazi komornyikok és évszázadokra visszanyúló családfák. Mindig is kedveltem az ilyet.
Mindent összefoglalva remek ifjúsági regény és bátran ajánlom bárkinek aki pár óra kellemes kikapcsolódásra vágyik. Sokat sejtető első rész, ami leginkább egy nagy prológus, azzal a céllal, hogy megágyazzon a következő regényeknek, mert sejtésem szerint akkor jön majd az igazi nagy hadd el hadd, az a bizonyos gordiuszi csomó.

Eredeti cím: Rubinrot - Liebe geht durch alle Zeiten
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Fordította: Szakál Gertrúd, 2010