Olvasás 7 hete epilóg / IV. Kortárs magyar, ami kell

Kedvenc író választásával sok éven át hadilábon álltam, ám gimi óta leggyakrabban Gaál Viktor nevét említem ha kedvencemről érdeklődnek. Legtöbbször csak furcsa tekinteteket kapok válaszul. Magyar? Igen! Kortárs? Naná! Ami pedig a harmadik és legjobb kérdés (legalábbis én sokat vigyorgok rajta), hogy "Óh, és rokonod? Nem."
Töredelmesen bevallom, hogy anno, még egy lestrapált gimis délután, mikor betértem az akkori miskolci kedvenc könyvesboltomba és tébláboltam a polcok előtt, akkor az Arche-ot pusztán az író vezetékneve miatt vettem le. Mondván nini, ő is Gaál, olvassunk bele talán érdekes. Érdekes volt, megfogott, elvarázsolt. Több napig hordoztam magammal a kötetet, még a kiolvasás után is. Egyszerűen imádtam, azt ahogy megalkotta azt a sötét és sokszor rémisztő, mágiával teli világot.

Gaál Viktor egyike azoknak az íróknak akiket nagyon nagyra tartok. Ami nem is csoda, ha olvassuk a könyveit, hiszen olyan történeteket alkot, ahol az ember lelke és elméje egy teljesen más világba merül (nagy szavak tudom, de hát ha ez van). Kevés olyan kortárs magyar író van, akikhez ennyire ragaszkodom és ő az első a sorban. Gyönyörűen ír, egyszerűen szívet melengető a stílusa amivel formálja a mondatokat. A másik az erkölcsi és szellemi tanítás, mert minden egyes regényének van egy magasabb, felsőbb szintje, értelme, amit meg kell értened. 




"Minden könyvben elkerülhetetlenül ott rejtőzünk mi magunk, emberek, minden könyv tükör." 

Tornáztatja az agyad is, ez pedig nekem nagyon tetszik. Ő az egyik olyan ember, akinek a társaságában nagyon szívesen eltöltenék egy napot és csak hallgatnám és tanulnék tőle. Azt hiszem, ilyenkor mondják azt, hogy példakép. Valahogy úgy.

Az egyik kedvencem tőle "A Tea színe". Emlékszem ültem a szegedi Árvízi Emlékmű hajlatában egy nyár délután a vizsgaidőszakban és ott olvastam eldőlve. Egyszerűen imádtam.

"Imádom a hajnalt.

Néha még sötétben felkelek, kiülök a szobám ablakába és várok. A ház csendes, a szolgák is alszanak. Előttem a tündérfényben derengő háztetők, jobbra az Erőd üres falai és az öböl dombjai, aztán csak a nagy sötét semmi, az óceán. A láthatár lassan ragyogni kezd, először haloványan csak , majd bágyadt-rózsaszínbe vált, és tovább, élénk aranysárgáig. Mindig gyönyörű, mindig másmilyen , ahogy kedvére váltogatja színeit a hajnal. Végre aztán a napkorong felbukkan a messzeségben, és a fénysugarak követhetetlen gyorsasággal végigbukfenceznek az óceán fodrain, hogy egyetlen szeszélyes ugrással az ablakomban teremjenek, és elvakítsák álmos tekintetem. Ilyenkor csak behunyom a szemem és hallgatom, ahogy az árnyékok lassan bókolva az ajtótól egészen a sarkamig hátrálnak. A kikötő sirályai lassan ébredezni kezdenek, de amúgy csendbe zárkózik az egész öböl. Az odakinn horgonyzó hajók úgy sorakoznak egymás mellett a tükörsima vízen, akár ázsiai írásjelek a rizspapíron.

Olyan ez mintha, mintha az álmaim véletlenül átcsúsztak volna velem a valóságba, ott keringenének körülöttem, a szempilláim, az ajkam simogatnák, hívnának a túlsó partra. Álom és valóság között lebegve szárnyaira emel ez az édes áramlat – elhiszem egy pillanatra, hogy valahol, túl a tengereken, tényleg létezik az az álomvilág. Én tudom. Én már jártam ott.

A napsugarakat nézem, amelyek egy gondolattal ezelőtt még Egyiptom piramisai fölött suhantak tova, most pedig oly kedvesen simulnak tenyerem hajlataiba.

Azt hiszem ilyenkor pár pillanatra boldog vagyok."

Ugye milyen gyönyörű? Elképzelni is mesés, egyszerűen nem lehet vele betelni. 

Gaál Viktor Budapesten született 1979-ben. Volt egy ideig világcsavargó, aztán 2006-ban az ELTE pszichológia szakán diplomázott. Jelenleg Londonban él és főállásban pszichológusként dolgozik. Úgyhogy nem csoda, hogy a könyvei is belelátnak az ember veséjébe. :P :) 

Több irodalmi estet is rendezett már Budapesten, de sajnos mindig közbejött valami és emiatt csak a szerencsémet okolhatom. Vagy vizsgák, vagy a Szeged-Bp. táv volt épp problémás, mikor mi. De előbb vagy utóbb úgyis sikerül egy személyes találkozó a Mesterrel! :D 

Innen is pacsi és hajrá az új könyvhöz, ami ha minden oké ősszel jelenik meg Második Honfoglalás címmel. Várjuk, várjuk!! :)

Az olvasás 7 hete epilóg / III. Édes rózsám, jössz-e vélem táncba?

Ahogy mindenre, általában a könyvekre is igaz a "Külső megfog, a belső megtart." örök érvényű tételmondat. Aki nem ezt állítja, az hazudik. Tiszta sor.

Új olvasmány választásnál a meglátni és megszeretni téma esetemben fokozottan érvényes. Egy szép borítótól teljesen elalélok, de egy rossztól fintorogva messzire szaladok. Nagyon haragudtam például A Vándorló Palota magyar kiadásának a borítójáért, mert azt töredelmesen be kell vallanunk, hogy sajnos rémes. Régen tehát (értsd ezalatt a Moly előtti időket), rendszerint borító, fülszöveg és az első pár sor alapján döntöttem. Szerencsére nem sokszor lőttem mellé, de ha igen akkor azok nagyot szóltak. Manapság pedig már legtöbbször ha bemegyek egy könyvesboltba nézelődni és találok valamit ami tetszik, akkor megjegyzem a  címet és itthon már célirányosan lenyomozom a Moly-on, részletek, és kedvenc bloggerek véleménye alapján, na meg a saját kíváncsiságom szerint döntök.
Amadea nagyon nagy szerepet játszik ebben, hiszen évekkel ezelőtt az ő blogja volt az első amire  rátaláltam és rendszeres olvasójává váltam. Aztán tőle kiindulva szépen lassan jöttek a többiek is, mint például Lobo, Gigi, Nancy, Andiamo, Kelly és Könyvmoly. Ők voltak és még most is ők a legerősebb és a leggyakrabban figyelemmel tartott kis csoport számomra. Nagy valószínűséggel tőlük  indult ki a Tintapaca elindítása is, mert idővel egyre jobban izgatott a kérdés és ha egy-egy könyvről hónapok után lelkendeztem valakinek, bizony voltak olyan apró részletek amiket az idő múlásával már nem tudtam felidézni, így pedig még azon melegében lejegyzem a véleményem az adott olvasmányról és így könnyebb nekem is. Nem utolsó sorban pedig a könyvesbloggerek számomra egy megbecsülendő és örvendetes réteg olyan emberekből akik szintúgy szeretnek olvasni, hasonló vagy éppen teljesen ellentétes véleménnyel egy egy műről és ebben az esetben jó érvelni, vitázni egy témában.

Ilyen például az egyes könyvek értékelése is, mert ugye amit más az egekig magasztal, azt lehet, hogy én asztaltámasznak se használnám. Ízlés kérdése. Az pedig, hogy egy olvasmányt mi alapján értékelek azt sokváltozós egyenletnek mondnám. Először is a hangulat. Azon, hogy egy könyv milyen állapotomban talál meg nagyon sok múlik, mert lehet, hogy adott pillanatban a szekrény mélyébe süllyesztem, máskor meg percekig bőgök rajta vagy éppen sóhajtozva bámulom a felhőket. Idő függő. De amihez rendkívül ragaszkodom az a szép és választékos nyelvezet. Mert nincs annál illúziórombolóbb, amikor már a sokadik szóismétlésnél haladsz el, vagy éppen tőmondatok garmadájával operál az író. Nem. Olcsó és kiforratlan megoldás, ha lehet így mondani.

A világ kidolgozottsága, és a szép tájleírások is fontosak, mert például egy régi, romos kísértetkastélynál a megnyikorduló ajtók és az ódon faragott kőfalak megfestése az olvasó előtt létfontosságú. Ebből következik a hangulat megteremtése, ami rengeteget lendít egy könyvön még akkor is ha nem a legmozgalmasabb és furfangosabb a háttértörténet. Példaként állítanám ide a Shiver-t, mivel itt a hangulat az ami engem nagyon megfogott, valamint a gyönyörű nyelvezet. Az teljesen mindegy, hogy itt-ott vannak benne bakik, de a ködös-szomorkás érzés belengi az egészet és ez az, amitől olyan szívfájdítón gyönyörű lesz az egész.
Természetesen a szereplők kidolgozottsága és egy sodró lendületű cselekmény is fontos tartozéka a dolognak. Hümm, a legnagyobb baj, hogy annyira összetett ez a jóregény-rosszregény dolog, hogy nagyon nehezen tudom alkotókra lebontani az egészet. Emiatt egyik másik elem fölött átsiklok és nem tudom olyan pontosan visszaadni azt az érzést amikor arra gondolok, hogy mi az az, ami egy adott könyvben megfogott anno.
Röviden tehát:

nyelvezet+hangulat+(kiforrott világ+kidolgozott mitológia/történelem)

                       ---------------------------------------------------------------------------------------------  = jó regény

pörgő cselekmény+elő szereplők

Valami ilyesmi  a képlete egy izgalmas könyvnek a Csicca-féle világban.

Olvasás 7 hete epilóg /kettes csapó!

Elmondhatom magamról, hogy súlyos hörcsögkórban szenvedek. Evégett szeretem, ha minél több könyv néz vissza rám a szobám polcairól, sarkaiból és egyéb talpalatnyi helyekről. Nem egyszer fordult már elő velem, hogy egy-egy katasztrófa film után este az ágyban fekve azon gondolkodtam, hogy ha jönne egy forgószél, földrengés vagy éppen szökőár (igen tudom, Kárpátmedence, de akkor még pici voltam), akkor mit mentenék ki a házból. Nos, nem mondok újat, azzal, hogy a könyveim előkelő helyen álltak a listámon. Ebből pedig egyenes úton következtethetünk, arra, hogy a könyvvásárlást előnyben részesítem a könyvtárazással szemben. Habár annak is megvan a hangulata és talán épp ez az, amiért szeretek az áporodott szagú sorok között bóklászni. A könyvtár szerencsére nagyon közel van a kollégiumomhoz ezért akár télvíz idején kabát nélkül is átrohanhatok egy ölnyi könyvvel a hóesésben. Ezt pedig határozottan nagy előnyként élem meg. Szeretem a könyvtárat és imádok oda járni, mert egyfajta hovatartozás érzést ad, de abban a pillanatban, amikor is egy könyvet annyira megkedvelek, hogy teljességgel belefeledkezem a történetbe, akkor már úgy adom vissza könyvtárosnak a kötetet, mintha a fogam húznák és ilyenkor lelki szemeim előtt megjelenik az a kép mikor az embernek egyenként kell lefejteni az ujjait a könyv gerincéről. Mert nálam, ha egy könyvet először olvasok és még tetszik is, akkor nekem az a kötet kell, aminek a lapjait én pörgettem és az én kezem maszatolt (természetesem pusztán elméleti síkon, mert a könyv ugye szent és sérthetetlen). Hiába veszem meg a boltban ugyanazt történetet, nem azt "tettem magamévá" és olyan mintha megcsúfolnám az előzőt azzal, hogy  ugyanaz a történet áll a polcaimon érintetlenül. Fájón él még benne a gimnáziumi időkből az Arany virágcserép megsárgult lapos, újrakötött megviselt kis példánya, amit egy délután alatt egy ültő helyemben olvastam ki. Hiába vettem meg utána a történetet egy vadiúj diákkönyvtáros ropogós lapú könyvecskében, sokszor eljátszadoztam a gondolattal, hogy megkérem a könyvtárosunkat, hagy cseréljem ki a régit az újjal. De amint felsejlett előttem a mogorva könyvtáros néni arca rögtön el is vetettem az ötletet. Az ilyen esetek kivédésére, mostanság pedig  egy egy könyvet csak ízelítőbe kérek kölcsön vagy kölcsönzök ki. Legutóbb az Outlandert kértem kölcsön Rózi barátnémtól, szigorúan azzal a szándékkal, hogy csak beleolvasok és ha tetszik megveszem. Az olvasás közben nagyon nagy önuralomról tettem tanulságot, mikor is megálltam a 100. oldalnál. Azóta már sokszoros újraolvasásnak esett áldozatul az említett alany.
Ezekből tehát kitűnik, hogy könyvek terén nagyon féltékeny típus vagyok és inkább szeretem a saját gyűjteményemben tudni az adott kötetet, mint arra gondolni, hogy az a mese, amin olyna jól szórakoztam, most éppen másnál van, aki lehet hogy meg sem becsüli annyira. Úgyhogy egy szavazat részemről a könyvvásárlás mellett.
Ez a mániám könyvsorozatok esetében elég megterhelő sajna a pénztárcám szemszögéből. Habár ahogy végignézek a polcon elég sok sorozat pihen ott békés nyugalommal, mégis azt kell mondjam, nem vagyok folytatás párti. Egyáltalán nem. Sokkal inkább szeretem az egykötetes kerek befejezett és lezárt történeteket. Amit egymagában megfogok és vihetek magammal és nem kell hozzá egy kisebb platós IFA a mozgatáshoz, és elfér a táskámban. Tudom ez mind kényelmi indok, de ha figyelembe veszem azt, hogy manapság egyre ritkább az egykönyves szerző, mármint az olyan aki nem sorozatban gondolkodik. Tudom, hogy a kiadók és mindenki más is a profitra megy, de kiráz a hideg az olyanoktól akiknél több könyvön keresztül sem történik semmi érdemleges, és húzzák a sztorit mint a rétes tésztát. Na nem, köszönöm szépen. Nem szólva a színvonalról, ami nagyon sok sorozatnál olyan ingadozó, mint manapság a svájci frank. Szép példa ide az Anita Blake-sorozat.  Nem arról van szó, mert szeretek belehelyezkedni egy egy főhős bőrébe és nyomon követni a sorsa alakulását, de nagyon meglátszik, ha valaki pusztán a kiadó nyomására vonszolja végig a szerencsétlen szereplőt különböző helyzeteken. Jah és még azt is megemlíteném, hogy azok a szerzők, akik minden könyvükkel egy teljesen új világot ébresztenek és állítanak fel, az én meglátásomban előnyt élveznek. Több fantázia, szélesebb világkép és hasonlók. Mondjuk sorozatos téren nagy kivételek Tolkien, Rowling, Görgey Etelka, Collins és Stiefvater (bár nála is inkább azt mondom, hogy a Shiver az egy kerek egész és ott abba is hagyhatta volna). 
Ennyit tehát a második hét pótlásáról. Kicsit megkésve, de annál nagyobb kedvvel.

Én vétkem, én igen nagy vétkem

Egy vallomással tartozom. Lusta disznó módjára elhanyagoltam a blogot. Két okom is van, amivel takarózhatok, de maradjunk annyiban, hogy a nyári ingovány és az ezzel járó neurológiai tünetegyüttes magába szippantott és most dolgozom rajta, hogy a két hét távolságban felsejlő szeptemberre lerázzam magamról ezt a vastag porréteget.
Hogyan is kezdhetném ezt hatékonyabban a digitális faliújságon, mint a hetek során felgyűlt bejegyzések sürgős pótlásával.
Tehát tőlem megszokott utóéréssel rohamtempóban nekiállok gépelni. Szórom a hamut a fejemre rendesen, úgyhogy kérem a bitófát mellőzni.
Utóirat egy: drukkoljatok, hogy a kotlósmama helyrejöjjön!
Utóirat kettő: ha valaki tud egy elfekvőben lévő láthatatlanná tévő köpenyről az kérem sürgősen jelezze felém!
(jut eszembe még most sem láttam a HP befejezését. agyfaaaasz!)

Beütött a krach!

Hihhetetlen! Roskadásig van a polc elolvasandó könyvekkel, én pedig újraolvasási lázban égek. Most éppen a Futótüzet hurcolászom mindenhova magammal, hogy épp buszon vagy bárhol, ahol pici időm van rá akkor olvashassam. Totál kikapcsol és teljesen be vagyok zsongva tőle, na meg az új résztől!! :))
A Catching Fire mellé itt egy szerintem jó trailer...

Nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz majd az Éhezők Viadala filmben. Remélem nem csinálnak belőle, valami tini őrültenszerelmes nyáltengert.
Csak csapongok a könyvek között. Nem tudok mihez nyúlni, mert úgy érzem, hogy most az az időszak van, amikor nincs kedvem egyikhez sem. Nem tud lekötni. Idén most jött el ennek az ideje. Bár lehet, hogy csak újakhoz nincs kedvem, vagy inkább nincs kedvem kísérletezni. Hisztis!
Szal ezért maradok most az Éhezők Viadala trilógiánál. Na jó, meg az Outlander az ami az ágyon hever  és türelmesen vár a sorára.
Valakinek van valami jó ötlete? Mondjuk ilyen Futótűzhöz hasonló adrenalinbomba.
HELP!

A kezdetek

  

Hétfőn, azaz július 4-én indult az Andiamo által szervezett Olvasás 7 hete fedőnevű olvasásnépszerűsítő küldetés. Az ügynökök dolga szerte az országban és világban vagy leginkább a moly univerzumban, hogy hetente a kiszabottak közül egy témát válasszanak és leírjanak mindent ami azzal kapcsolatban a helyes kis buksijukban kialakult.
Az első heti választék:
1. Az első könyvélmény(ek) 
2. Ki adott először könyvet a kezébe? Kinek a hatására kezdett el olvasni? 
3. Könyvek, amiket utált, de mindenki más szerette 
4. Könyvadoptáció: vegyünk védelmünkbe egy kevésbé olvasott könyvet! 

Ahogy majd látni fogjátok én az első kettőt gyúrtam össze. A többiről nem jött az ihlet.
Let's get started! :)
Volt pár dolog, ami nélkül kiskoromban sosem láttak. Ezek a vízipisztoly, távcső, zsineg, iránytű és a könyv. Többnyire fákon vagy bunkerekben voltam megtalálható, ahogy éppen a zsákmányolt könyvet lapozgattam és az esetleges szülői támadásokat (értsd: "Csilluska ebéd! Gyere enni!") igyekeztem kivédeni. Több, kevesebb sikerrel.

Az esti mesélések egy állandó rutint jelentettek akkoriban, és igaz, hogy szívesen hallgattam őket, de annál többször kijavítottam a mesemondót, hogy ez nem úgy van. Utána pedig mondtam tovább a saját verzióm. Szüleimtől nagyon sok könyvet megörököltem gyönyörű állapotban. Tehát nekem is vigyáznom kellett rájuk. Ennek ellenére sokukat alászignóztam, és belepecsételtem a mesefigurás bélyegzőimmel. :D Vagy éppen mikor anyu bevitt magával a munkahelyre akkor a benti nagy cégbélyegzővel nyomtam tele, mindenkivel tudatván, hogy az a Csilla könyve, el a mancsokkal! Nagyon sok Sicc mesét olvastam ebből kifolyólag. De nagy kedvenc volt a Minden napra egy mese és Az ezüsthegedű is. Aztán volt egy finn meséskönyv.

A Télapó 12 ajándékot kap. 

Egyszerűen imádtam és nagyon vigyáztam rá. Csak egyetlen egy zsírkrétával rajzolt lovacska díszeleg a hátsó fedlap belsején lezárásként. Gyönyörű, mulatságos és nagyon aprólékosan megrajzolt képekkel volt tele. Nagyon szerettem azokat böngészni, melyik manó milyen ajándékot csinál épp és hasonlók.

Aztán mikor kisiskolás  lettem a napi csínytevések és meséskönyvek mellé bejöttek a kötelezők, az én kalandvágyó énem pedig nagyon nehezen tudta azt elfogadni, hogy ott kell ülni nagyi felügyelete alatt és olvasni. Emlékszem, hogy elsőben mikor a Kincskereső Kisködmönből napi 3-5 oldalt elolvastam, hősnek éreztem magam és délután, mikor anyuék értem jöttek büszkeségtől dagadva meséltem nekik, hogy én milyen ügyes vagyok, mert hogy annyit elolvastam. Azonban voltak hullámvölgyeim, mint mindenki másnak. Már nem tudom, hogy mi volt az, aminél megmakacsoltam magam és nem voltam hajlandó elolvasni, de akkor anyu reakciója mély benyomást tett rám. Emlékszem ott ültem nagymamánál a kisszoba szőnyegén, játékokkal és könyvekkel körülvéve és anyu leguggolt hozzám és megkérdezte, miért nem akarom elolvasni, vagy miért nem tetszik, már nem tudom pontosan. De az, amit akkor mondott anyu az az volt, hogy mikor még nem tudtam olvasni és pici voltam, mindig a könyveket babráltam és Apa meg Anya, hogy örült, mert azt hitték, hogy az ő lányuk mennyire szeret majd olvasni.

Az az akkori kicsi Énnek nagy fejrekoppintás volt és mélyen elszégyelltem magam.
Aztán volt az általános iskolás tanítónénim, Magdi néni, aki egy tünemény ember és pici elsősként igaz, hogy megrémülve léptem be hozzá, de utána rajongásig szerettem.
Szóval általánosban a termünk végében volt egy nagy üveges szekrény. Négy vagy öt polca volt és ott tároltuk a labdákat, kiskocsikat és egyéb társasokat. A felső polca a szekrénynek pedig volt a rejtelmek szigete, ahol is a könyveket tartottuk. Mikor épp nem játszottunk és a többiek nem voltak bent sokat ácsingóztam ott, egy széket odahúzva és akkor fejmagasságban láthattam a kincseket. Egyszer egyik szünetben mikor éppen rohantam volna ki a többiek után az udvarra, Magdi néni odahívott a szekrényhez és kivett belőle egy könyvet. Egy Janikovszky Éva kötet volt, azt hiszem a 'Velem mindig történik valami' című, és odanyújtotta nekem. Azt mondta, hogy nem hiszi el, hogy én nem szeretek olvasni (gondolom szülői értekezletes infó) és, hogy ezt biztos szeretni fogom, nekem adja és olvassam el. Én meg csak megszeppenve néztem rá, aztán hitetlenkedve megkérdeztem a tanító nénitől, hogy ezt most tényleg örökbe megkapom? Ő meg mosolygott és azt mondta, hogy igen ez rám várt. Emlékszem, hogy utána nagyon sokáig azzal a könyvvel aludtam el. Valóságos tündér volt Magdni néni.
Innentől lendületet kaptam. Kötelezők közül volt ami nem tetszett, de nagyon sok mesekönyvet kaptam nagyszüleimtől és imádtam azokat bújni.

Szüleim mindig tudományos, ismeretterjesztő könyvekkel leptek meg és jópár David Attenborough kazettával. Azt hiszem ők, ezekkel próbáltak terelgetni.
Aztán 2001.IV.15-e volt a döntő időpont. Húsvét. A nyuszi nem csokit hozott, hanem egy könyvet.

Harry Potter és a bölcsek köve Animus Kiadós első kiadását. Akkor ez meglepő volt számomra, mert emlékszem akkoriban kezdték az angolok fölkapni és erről az új őrületről pár héttel előtte az anyunak akkoriban járó egyik magazinból olvastam és kategorikusan kijelentettem, hogy én bizony nem fogok úgy csinálni mint mindenki, én ezt nem fogom elolvasni. Ki lehet találni, hogy éjjel nappal ezt olvastam. Azt a részt például, mikor a Tiltott Rengetegben megtalálják Harryék a halott egyszarvút, már zseblámpával a takaró alatt izgultam végig.
Az első részt megkaptam húsvétra, a következőt az egy héttel későbbi névnapomon vehettem kézbe, aztán a harmadikra itthon a ruhás kosárban eldugva találtam rá, ahogy éppen a megfelelő alkalomra várt, hogy az enyém lehessen. Ezt követően szüleim már csak elnézően mosolyogtak, ha éppen a HP-ről volt szó én pedig csillogó szemmel hallgattam az új infókat róla. Ez azt hiszem azóta is töretlen.
Lehet mondani sok rosszat (bár nekem egy sem jut eszembe) a Harry Potterre, de azt meg kell hagyni, hogy rengeteg gyereknek ez volt az a mérföldkő, ami a rendszeres olvasás felé indította. Nekem is.
Az azóta eltelt tíz év alatt, nagyon sok könyvet olvastam el és halmoztam fel. Így kezdődött tehát a könyvek szeretete. Gimnáziumba felkerülve pedig a miskolci könyvesboltok rendszeres látogatója voltam. Sokszor az eladókkal már az utcán előre mosolyogva köszöntünk egymásnak. Szüleim és nagyszüleim könyvtárát is rendszeresen dézsmálom. Valami úton módon, minden nálam köt ki. Folyamatos könyvigényben és helyhiányban küszködök. Bárhova megyek egy könyv mindig van nálam, és akármikor költözök a koliba az állandó kedvenceim mindig jönnek velem. Tudom ez már kóros, de ezt a mániám nem adnám semmiért. Szerencsére a barátaim és a szüleim ezt a hóbortomat elfogadják és tolerálják.

Úgyhogy, már csak örökös helyhiányra kell megoldást találnom, de azt hiszem, ebben a folyton táguló univerzumban ez nem lesz probléma! :)

Ahogy Róma sem egy nap alatt épült...

... úgy egy kezdő írónak is különböző és fájón hosszadalmas stációkon kell végighaladnia, míg egy kiadó értékesnek és kiadásra méltónak találja az írását. Emiatt lehetséges, hogy sok tehetséges kezdő, akikben lenne is fantázia, eláll attól a sokszor évekig tartó kilincseléstől, ami egy könyv világra jöttét előzi vagyis előzné meg, a történetét pedig megtartja az asztalfióknak.

Nos az ilyen szerzők felkarolását tűzték ki célul a szervezők [FFG (könyvesblogger) és Sansa (a Sötét Hórusz c. regény szerzője)], azzal, hogy a 'Firkálsz? Mutasd, mit!' nevű blog által egy lehetőséget adnak arra, hogy a szerzők megmutathassák magukat a nyilvánosságnak. Aki elég bátorságot érez ahhoz, hogy írását elérhetővé tegyék könyves bloggereknek azzal a céllal, hogy elolvasás után ők független véleményt alkothassanak a kéziratáról, az ne habozzon!

Várjuk az újító ötleteket!
Tehát ha elég rátermettnek érzed magad, akkor a firkalok[kukac]gmail[pont]com címre küldd el a történeted spoilermentes, ismertetőjét a kész kézirattal egyetemben. Már ezzel is gyakorolhatsz, arra, hogy mi legyen majd a könyved hátoldalán a köszönöm a családnak és barátoknak rész mellett/helyett. ;) De ez a frappáns kis ismertető lehetőleg egy A/4-es oldalnál ne legyen hosszabb (Times New Roman12-es méretnél).
Ha pedig mindez megvolt, akkor nincs más hátra, mint várni a csodára. Na jó nem csodára, csak a gyorsolvasó bloggerekre és bloggerinákra, akik megmondják a tutit, legalábbis a saját szemszögükből.

Természetesen egy kritika egyaránt lehet pozitív és negatív is, ezt el kell fogadni, mert ahány ember annyi féle ízlés és látásmód. Ezért, ha egyik másik embertől nem pontosan az jön vissza amire számítottál, ne legyen sértődés. Tanulni lehet és kell is mindegyikből.
A véleményező bloggereknek, vagyis nekünk nem jár plusz pont sehol amiért elolvassuk a kéziratodat. Mi pusztán barátként, az olvasás élményért szeretnénk ebbe belevágni és ezzel segíteni Neked, picit sejtetve, hogy  milyen fogadtatása lehet majd a regényednek.
Evidens, hogy az írásod egy részét sem adjuk ki és nem kerül fel belőle semmi a netre. Bizalmasan lesz kezelve. Becsszó!

Úgyhogy hajrá és bátorság! Uzsgyi a Firkálsz?-ra és nézz szét alaposan. Mi már tűkön ülve várjuk a jobbnál jobb történeteket. :)