„A tüskék megritkultak és a fák magasabbak, egyenesebbek lettek, az ágaik jó pár méterrel a fejünk fölött kezdtek kinőni a törzsekből. A nyírfák fehér, lehántott kérge fénylett a rézsútos, délutáni fényben, a levelek finom aranyszínben játszottak. Sam pillantása ugyanazt a ragyogó sárga fényt sugározta rám.”
Erről a könyvről muszáj szólnom. Legelőször, mikor hallottam róla idegesen magyaráztam és rángattam Lizi kabátját, hogy „Ez nem lehet igaz! Ezt álmodtam, ez az én mesém!” Aztán pár „jól van, jól van”-nal le is lett zárva a történet. Nem nagyon jártam utána, annak ellenére, hogy a kíváncsiság böködte az oldalam. Nem akaródzott rászánni magam az elolvasásra, mert annyi díjat kapott, meg „twilighter válogatott” és satöbbi. Ezek már önmagában elriasztottak a könyv közeléből. De végül addig-addig kerülgettem a jegyzetboltot, hogy beadtam a derekam. És hát… nem is tudok mit mondani rá. Maga a történet nem nagy újdonság, de úgy az egész cakkunpakk valami csodálatos. A hangulata az, ami a legtöbbet adja. Nekem személy szerint az őszi erdő jut róla eszembe, amikor a vastag avarban kuburcol az ember és érzed a bomló levelek édeskés szagát. A nap pedig hiába süt már olyan aranyló fénnyel, a levegőben mégis lehet már érezni a tél hűvösét. Imádom az őszt, ez a könyv pedig ennek az évszaknak az érzéseit adja nekem.
Na de a történet: Adva van Grace, a tetőtől talpig realista lány, akit gyerekkorában farkasok támadtak meg . Azóta pedig ezeknek az állatoknak a bűvöletében él. Házuk egy erdővel határos és ő pedig évek óta figyeli az erdő szélén olykor-olykor felbukkanó állatokat. Hiszen ott van az ő farkasa is, akinek borostyánszín tekintete álmaiban is kíséri.
A történet másik pillére pedig Sam, az ízig-vérig emocionális lény, ennél fogva pedig tökéletes ellentéte Grace-nek. Sam két életet él, az értelem és az ösztön váltakozik benne az évszakokhoz hasonlóan. Mikor igazi önmaga, akkor egy valóságos könyvmoly, aki zenét ír és Rilke-t szaval. A másik világban viszont nincsenek szavak, csak képek és érzések. Ám ami közös mindkét életében az Grace. Ő az, aki valamicske fogódzót ad neki az állandó változásban. Igazi édes-szomorú szerelem az övék. A könyv tulajdonképpen kettejükről szól és azokról a bonyodalmakról és veszélyekről, amelyekkel szembe kell nézniük, ha tényleg részesei akarnak lenni egymás igazi életének.
Stiefvater teljesen új megvilágításba helyezi ezt a farkasos mizériát. Nincs benne Anita Blake-hez hasonló vérengzés, itt nem vérfarkasok vannak, hanem csak sima alakváltók. Egyszer ember, másszor meg farkas. Kész. Nincs bonyodalom. Az új benne az ok, az alakváltásra. Nekem személy szerint nagyon tetszik a dolog. Az írónő valami remek világot alkotott. A könyv kinézete pedig gyönyörű! Még a betűk is kékkel vannak szedve. :)
Elviekben ebből is film fog készülni, azt hiszem valamikor 2011-ben kerül a mozikba. Pontos dátumot nem tudni.
Negatívuma szerintem egy kicsit, hogy ebből is sorozat lesz, pedig tökéletesen elég lett volna egymagában is. Le lett zárva szépen, mindenki megkapta, amit akart. De ha egyszer trilógia, akkor trilógia. A második része múlt hónapban jelent meg Amerikában, nálunk pedig szeptemberre ígéri Könyvmolyképző. Nancy-nél olvastam már róla és ő csak jókat írt. Kíváncsi vagyok. Várós lesz nagyon.
Ez pedig az írónő által készített trailer:
Szerintem nagyon szép. :)
Eredeti cím: Shiver
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Fordította: Gazdag Tímea, 2009
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése