Olvasás 7 hete epilóg / IV. Kortárs magyar, ami kell

Kedvenc író választásával sok éven át hadilábon álltam, ám gimi óta leggyakrabban Gaál Viktor nevét említem ha kedvencemről érdeklődnek. Legtöbbször csak furcsa tekinteteket kapok válaszul. Magyar? Igen! Kortárs? Naná! Ami pedig a harmadik és legjobb kérdés (legalábbis én sokat vigyorgok rajta), hogy "Óh, és rokonod? Nem."
Töredelmesen bevallom, hogy anno, még egy lestrapált gimis délután, mikor betértem az akkori miskolci kedvenc könyvesboltomba és tébláboltam a polcok előtt, akkor az Arche-ot pusztán az író vezetékneve miatt vettem le. Mondván nini, ő is Gaál, olvassunk bele talán érdekes. Érdekes volt, megfogott, elvarázsolt. Több napig hordoztam magammal a kötetet, még a kiolvasás után is. Egyszerűen imádtam, azt ahogy megalkotta azt a sötét és sokszor rémisztő, mágiával teli világot.

Gaál Viktor egyike azoknak az íróknak akiket nagyon nagyra tartok. Ami nem is csoda, ha olvassuk a könyveit, hiszen olyan történeteket alkot, ahol az ember lelke és elméje egy teljesen más világba merül (nagy szavak tudom, de hát ha ez van). Kevés olyan kortárs magyar író van, akikhez ennyire ragaszkodom és ő az első a sorban. Gyönyörűen ír, egyszerűen szívet melengető a stílusa amivel formálja a mondatokat. A másik az erkölcsi és szellemi tanítás, mert minden egyes regényének van egy magasabb, felsőbb szintje, értelme, amit meg kell értened. 




"Minden könyvben elkerülhetetlenül ott rejtőzünk mi magunk, emberek, minden könyv tükör." 

Tornáztatja az agyad is, ez pedig nekem nagyon tetszik. Ő az egyik olyan ember, akinek a társaságában nagyon szívesen eltöltenék egy napot és csak hallgatnám és tanulnék tőle. Azt hiszem, ilyenkor mondják azt, hogy példakép. Valahogy úgy.

Az egyik kedvencem tőle "A Tea színe". Emlékszem ültem a szegedi Árvízi Emlékmű hajlatában egy nyár délután a vizsgaidőszakban és ott olvastam eldőlve. Egyszerűen imádtam.

"Imádom a hajnalt.

Néha még sötétben felkelek, kiülök a szobám ablakába és várok. A ház csendes, a szolgák is alszanak. Előttem a tündérfényben derengő háztetők, jobbra az Erőd üres falai és az öböl dombjai, aztán csak a nagy sötét semmi, az óceán. A láthatár lassan ragyogni kezd, először haloványan csak , majd bágyadt-rózsaszínbe vált, és tovább, élénk aranysárgáig. Mindig gyönyörű, mindig másmilyen , ahogy kedvére váltogatja színeit a hajnal. Végre aztán a napkorong felbukkan a messzeségben, és a fénysugarak követhetetlen gyorsasággal végigbukfenceznek az óceán fodrain, hogy egyetlen szeszélyes ugrással az ablakomban teremjenek, és elvakítsák álmos tekintetem. Ilyenkor csak behunyom a szemem és hallgatom, ahogy az árnyékok lassan bókolva az ajtótól egészen a sarkamig hátrálnak. A kikötő sirályai lassan ébredezni kezdenek, de amúgy csendbe zárkózik az egész öböl. Az odakinn horgonyzó hajók úgy sorakoznak egymás mellett a tükörsima vízen, akár ázsiai írásjelek a rizspapíron.

Olyan ez mintha, mintha az álmaim véletlenül átcsúsztak volna velem a valóságba, ott keringenének körülöttem, a szempilláim, az ajkam simogatnák, hívnának a túlsó partra. Álom és valóság között lebegve szárnyaira emel ez az édes áramlat – elhiszem egy pillanatra, hogy valahol, túl a tengereken, tényleg létezik az az álomvilág. Én tudom. Én már jártam ott.

A napsugarakat nézem, amelyek egy gondolattal ezelőtt még Egyiptom piramisai fölött suhantak tova, most pedig oly kedvesen simulnak tenyerem hajlataiba.

Azt hiszem ilyenkor pár pillanatra boldog vagyok."

Ugye milyen gyönyörű? Elképzelni is mesés, egyszerűen nem lehet vele betelni. 

Gaál Viktor Budapesten született 1979-ben. Volt egy ideig világcsavargó, aztán 2006-ban az ELTE pszichológia szakán diplomázott. Jelenleg Londonban él és főállásban pszichológusként dolgozik. Úgyhogy nem csoda, hogy a könyvei is belelátnak az ember veséjébe. :P :) 

Több irodalmi estet is rendezett már Budapesten, de sajnos mindig közbejött valami és emiatt csak a szerencsémet okolhatom. Vagy vizsgák, vagy a Szeged-Bp. táv volt épp problémás, mikor mi. De előbb vagy utóbb úgyis sikerül egy személyes találkozó a Mesterrel! :D 

Innen is pacsi és hajrá az új könyvhöz, ami ha minden oké ősszel jelenik meg Második Honfoglalás címmel. Várjuk, várjuk!! :)

Az olvasás 7 hete epilóg / III. Édes rózsám, jössz-e vélem táncba?

Ahogy mindenre, általában a könyvekre is igaz a "Külső megfog, a belső megtart." örök érvényű tételmondat. Aki nem ezt állítja, az hazudik. Tiszta sor.

Új olvasmány választásnál a meglátni és megszeretni téma esetemben fokozottan érvényes. Egy szép borítótól teljesen elalélok, de egy rossztól fintorogva messzire szaladok. Nagyon haragudtam például A Vándorló Palota magyar kiadásának a borítójáért, mert azt töredelmesen be kell vallanunk, hogy sajnos rémes. Régen tehát (értsd ezalatt a Moly előtti időket), rendszerint borító, fülszöveg és az első pár sor alapján döntöttem. Szerencsére nem sokszor lőttem mellé, de ha igen akkor azok nagyot szóltak. Manapság pedig már legtöbbször ha bemegyek egy könyvesboltba nézelődni és találok valamit ami tetszik, akkor megjegyzem a  címet és itthon már célirányosan lenyomozom a Moly-on, részletek, és kedvenc bloggerek véleménye alapján, na meg a saját kíváncsiságom szerint döntök.
Amadea nagyon nagy szerepet játszik ebben, hiszen évekkel ezelőtt az ő blogja volt az első amire  rátaláltam és rendszeres olvasójává váltam. Aztán tőle kiindulva szépen lassan jöttek a többiek is, mint például Lobo, Gigi, Nancy, Andiamo, Kelly és Könyvmoly. Ők voltak és még most is ők a legerősebb és a leggyakrabban figyelemmel tartott kis csoport számomra. Nagy valószínűséggel tőlük  indult ki a Tintapaca elindítása is, mert idővel egyre jobban izgatott a kérdés és ha egy-egy könyvről hónapok után lelkendeztem valakinek, bizony voltak olyan apró részletek amiket az idő múlásával már nem tudtam felidézni, így pedig még azon melegében lejegyzem a véleményem az adott olvasmányról és így könnyebb nekem is. Nem utolsó sorban pedig a könyvesbloggerek számomra egy megbecsülendő és örvendetes réteg olyan emberekből akik szintúgy szeretnek olvasni, hasonló vagy éppen teljesen ellentétes véleménnyel egy egy műről és ebben az esetben jó érvelni, vitázni egy témában.

Ilyen például az egyes könyvek értékelése is, mert ugye amit más az egekig magasztal, azt lehet, hogy én asztaltámasznak se használnám. Ízlés kérdése. Az pedig, hogy egy olvasmányt mi alapján értékelek azt sokváltozós egyenletnek mondnám. Először is a hangulat. Azon, hogy egy könyv milyen állapotomban talál meg nagyon sok múlik, mert lehet, hogy adott pillanatban a szekrény mélyébe süllyesztem, máskor meg percekig bőgök rajta vagy éppen sóhajtozva bámulom a felhőket. Idő függő. De amihez rendkívül ragaszkodom az a szép és választékos nyelvezet. Mert nincs annál illúziórombolóbb, amikor már a sokadik szóismétlésnél haladsz el, vagy éppen tőmondatok garmadájával operál az író. Nem. Olcsó és kiforratlan megoldás, ha lehet így mondani.

A világ kidolgozottsága, és a szép tájleírások is fontosak, mert például egy régi, romos kísértetkastélynál a megnyikorduló ajtók és az ódon faragott kőfalak megfestése az olvasó előtt létfontosságú. Ebből következik a hangulat megteremtése, ami rengeteget lendít egy könyvön még akkor is ha nem a legmozgalmasabb és furfangosabb a háttértörténet. Példaként állítanám ide a Shiver-t, mivel itt a hangulat az ami engem nagyon megfogott, valamint a gyönyörű nyelvezet. Az teljesen mindegy, hogy itt-ott vannak benne bakik, de a ködös-szomorkás érzés belengi az egészet és ez az, amitől olyan szívfájdítón gyönyörű lesz az egész.
Természetesen a szereplők kidolgozottsága és egy sodró lendületű cselekmény is fontos tartozéka a dolognak. Hümm, a legnagyobb baj, hogy annyira összetett ez a jóregény-rosszregény dolog, hogy nagyon nehezen tudom alkotókra lebontani az egészet. Emiatt egyik másik elem fölött átsiklok és nem tudom olyan pontosan visszaadni azt az érzést amikor arra gondolok, hogy mi az az, ami egy adott könyvben megfogott anno.
Röviden tehát:

nyelvezet+hangulat+(kiforrott világ+kidolgozott mitológia/történelem)

                       ---------------------------------------------------------------------------------------------  = jó regény

pörgő cselekmény+elő szereplők

Valami ilyesmi  a képlete egy izgalmas könyvnek a Csicca-féle világban.

Olvasás 7 hete epilóg /kettes csapó!

Elmondhatom magamról, hogy súlyos hörcsögkórban szenvedek. Evégett szeretem, ha minél több könyv néz vissza rám a szobám polcairól, sarkaiból és egyéb talpalatnyi helyekről. Nem egyszer fordult már elő velem, hogy egy-egy katasztrófa film után este az ágyban fekve azon gondolkodtam, hogy ha jönne egy forgószél, földrengés vagy éppen szökőár (igen tudom, Kárpátmedence, de akkor még pici voltam), akkor mit mentenék ki a házból. Nos, nem mondok újat, azzal, hogy a könyveim előkelő helyen álltak a listámon. Ebből pedig egyenes úton következtethetünk, arra, hogy a könyvvásárlást előnyben részesítem a könyvtárazással szemben. Habár annak is megvan a hangulata és talán épp ez az, amiért szeretek az áporodott szagú sorok között bóklászni. A könyvtár szerencsére nagyon közel van a kollégiumomhoz ezért akár télvíz idején kabát nélkül is átrohanhatok egy ölnyi könyvvel a hóesésben. Ezt pedig határozottan nagy előnyként élem meg. Szeretem a könyvtárat és imádok oda járni, mert egyfajta hovatartozás érzést ad, de abban a pillanatban, amikor is egy könyvet annyira megkedvelek, hogy teljességgel belefeledkezem a történetbe, akkor már úgy adom vissza könyvtárosnak a kötetet, mintha a fogam húznák és ilyenkor lelki szemeim előtt megjelenik az a kép mikor az embernek egyenként kell lefejteni az ujjait a könyv gerincéről. Mert nálam, ha egy könyvet először olvasok és még tetszik is, akkor nekem az a kötet kell, aminek a lapjait én pörgettem és az én kezem maszatolt (természetesem pusztán elméleti síkon, mert a könyv ugye szent és sérthetetlen). Hiába veszem meg a boltban ugyanazt történetet, nem azt "tettem magamévá" és olyan mintha megcsúfolnám az előzőt azzal, hogy  ugyanaz a történet áll a polcaimon érintetlenül. Fájón él még benne a gimnáziumi időkből az Arany virágcserép megsárgult lapos, újrakötött megviselt kis példánya, amit egy délután alatt egy ültő helyemben olvastam ki. Hiába vettem meg utána a történetet egy vadiúj diákkönyvtáros ropogós lapú könyvecskében, sokszor eljátszadoztam a gondolattal, hogy megkérem a könyvtárosunkat, hagy cseréljem ki a régit az újjal. De amint felsejlett előttem a mogorva könyvtáros néni arca rögtön el is vetettem az ötletet. Az ilyen esetek kivédésére, mostanság pedig  egy egy könyvet csak ízelítőbe kérek kölcsön vagy kölcsönzök ki. Legutóbb az Outlandert kértem kölcsön Rózi barátnémtól, szigorúan azzal a szándékkal, hogy csak beleolvasok és ha tetszik megveszem. Az olvasás közben nagyon nagy önuralomról tettem tanulságot, mikor is megálltam a 100. oldalnál. Azóta már sokszoros újraolvasásnak esett áldozatul az említett alany.
Ezekből tehát kitűnik, hogy könyvek terén nagyon féltékeny típus vagyok és inkább szeretem a saját gyűjteményemben tudni az adott kötetet, mint arra gondolni, hogy az a mese, amin olyna jól szórakoztam, most éppen másnál van, aki lehet hogy meg sem becsüli annyira. Úgyhogy egy szavazat részemről a könyvvásárlás mellett.
Ez a mániám könyvsorozatok esetében elég megterhelő sajna a pénztárcám szemszögéből. Habár ahogy végignézek a polcon elég sok sorozat pihen ott békés nyugalommal, mégis azt kell mondjam, nem vagyok folytatás párti. Egyáltalán nem. Sokkal inkább szeretem az egykötetes kerek befejezett és lezárt történeteket. Amit egymagában megfogok és vihetek magammal és nem kell hozzá egy kisebb platós IFA a mozgatáshoz, és elfér a táskámban. Tudom ez mind kényelmi indok, de ha figyelembe veszem azt, hogy manapság egyre ritkább az egykönyves szerző, mármint az olyan aki nem sorozatban gondolkodik. Tudom, hogy a kiadók és mindenki más is a profitra megy, de kiráz a hideg az olyanoktól akiknél több könyvön keresztül sem történik semmi érdemleges, és húzzák a sztorit mint a rétes tésztát. Na nem, köszönöm szépen. Nem szólva a színvonalról, ami nagyon sok sorozatnál olyan ingadozó, mint manapság a svájci frank. Szép példa ide az Anita Blake-sorozat.  Nem arról van szó, mert szeretek belehelyezkedni egy egy főhős bőrébe és nyomon követni a sorsa alakulását, de nagyon meglátszik, ha valaki pusztán a kiadó nyomására vonszolja végig a szerencsétlen szereplőt különböző helyzeteken. Jah és még azt is megemlíteném, hogy azok a szerzők, akik minden könyvükkel egy teljesen új világot ébresztenek és állítanak fel, az én meglátásomban előnyt élveznek. Több fantázia, szélesebb világkép és hasonlók. Mondjuk sorozatos téren nagy kivételek Tolkien, Rowling, Görgey Etelka, Collins és Stiefvater (bár nála is inkább azt mondom, hogy a Shiver az egy kerek egész és ott abba is hagyhatta volna). 
Ennyit tehát a második hét pótlásáról. Kicsit megkésve, de annál nagyobb kedvvel.

Én vétkem, én igen nagy vétkem

Egy vallomással tartozom. Lusta disznó módjára elhanyagoltam a blogot. Két okom is van, amivel takarózhatok, de maradjunk annyiban, hogy a nyári ingovány és az ezzel járó neurológiai tünetegyüttes magába szippantott és most dolgozom rajta, hogy a két hét távolságban felsejlő szeptemberre lerázzam magamról ezt a vastag porréteget.
Hogyan is kezdhetném ezt hatékonyabban a digitális faliújságon, mint a hetek során felgyűlt bejegyzések sürgős pótlásával.
Tehát tőlem megszokott utóéréssel rohamtempóban nekiállok gépelni. Szórom a hamut a fejemre rendesen, úgyhogy kérem a bitófát mellőzni.
Utóirat egy: drukkoljatok, hogy a kotlósmama helyrejöjjön!
Utóirat kettő: ha valaki tud egy elfekvőben lévő láthatatlanná tévő köpenyről az kérem sürgősen jelezze felém!
(jut eszembe még most sem láttam a HP befejezését. agyfaaaasz!)

Beütött a krach!

Hihhetetlen! Roskadásig van a polc elolvasandó könyvekkel, én pedig újraolvasási lázban égek. Most éppen a Futótüzet hurcolászom mindenhova magammal, hogy épp buszon vagy bárhol, ahol pici időm van rá akkor olvashassam. Totál kikapcsol és teljesen be vagyok zsongva tőle, na meg az új résztől!! :))
A Catching Fire mellé itt egy szerintem jó trailer...

Nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz majd az Éhezők Viadala filmben. Remélem nem csinálnak belőle, valami tini őrültenszerelmes nyáltengert.
Csak csapongok a könyvek között. Nem tudok mihez nyúlni, mert úgy érzem, hogy most az az időszak van, amikor nincs kedvem egyikhez sem. Nem tud lekötni. Idén most jött el ennek az ideje. Bár lehet, hogy csak újakhoz nincs kedvem, vagy inkább nincs kedvem kísérletezni. Hisztis!
Szal ezért maradok most az Éhezők Viadala trilógiánál. Na jó, meg az Outlander az ami az ágyon hever  és türelmesen vár a sorára.
Valakinek van valami jó ötlete? Mondjuk ilyen Futótűzhöz hasonló adrenalinbomba.
HELP!

A kezdetek

  

Hétfőn, azaz július 4-én indult az Andiamo által szervezett Olvasás 7 hete fedőnevű olvasásnépszerűsítő küldetés. Az ügynökök dolga szerte az országban és világban vagy leginkább a moly univerzumban, hogy hetente a kiszabottak közül egy témát válasszanak és leírjanak mindent ami azzal kapcsolatban a helyes kis buksijukban kialakult.
Az első heti választék:
1. Az első könyvélmény(ek) 
2. Ki adott először könyvet a kezébe? Kinek a hatására kezdett el olvasni? 
3. Könyvek, amiket utált, de mindenki más szerette 
4. Könyvadoptáció: vegyünk védelmünkbe egy kevésbé olvasott könyvet! 

Ahogy majd látni fogjátok én az első kettőt gyúrtam össze. A többiről nem jött az ihlet.
Let's get started! :)
Volt pár dolog, ami nélkül kiskoromban sosem láttak. Ezek a vízipisztoly, távcső, zsineg, iránytű és a könyv. Többnyire fákon vagy bunkerekben voltam megtalálható, ahogy éppen a zsákmányolt könyvet lapozgattam és az esetleges szülői támadásokat (értsd: "Csilluska ebéd! Gyere enni!") igyekeztem kivédeni. Több, kevesebb sikerrel.

Az esti mesélések egy állandó rutint jelentettek akkoriban, és igaz, hogy szívesen hallgattam őket, de annál többször kijavítottam a mesemondót, hogy ez nem úgy van. Utána pedig mondtam tovább a saját verzióm. Szüleimtől nagyon sok könyvet megörököltem gyönyörű állapotban. Tehát nekem is vigyáznom kellett rájuk. Ennek ellenére sokukat alászignóztam, és belepecsételtem a mesefigurás bélyegzőimmel. :D Vagy éppen mikor anyu bevitt magával a munkahelyre akkor a benti nagy cégbélyegzővel nyomtam tele, mindenkivel tudatván, hogy az a Csilla könyve, el a mancsokkal! Nagyon sok Sicc mesét olvastam ebből kifolyólag. De nagy kedvenc volt a Minden napra egy mese és Az ezüsthegedű is. Aztán volt egy finn meséskönyv.

A Télapó 12 ajándékot kap. 

Egyszerűen imádtam és nagyon vigyáztam rá. Csak egyetlen egy zsírkrétával rajzolt lovacska díszeleg a hátsó fedlap belsején lezárásként. Gyönyörű, mulatságos és nagyon aprólékosan megrajzolt képekkel volt tele. Nagyon szerettem azokat böngészni, melyik manó milyen ajándékot csinál épp és hasonlók.

Aztán mikor kisiskolás  lettem a napi csínytevések és meséskönyvek mellé bejöttek a kötelezők, az én kalandvágyó énem pedig nagyon nehezen tudta azt elfogadni, hogy ott kell ülni nagyi felügyelete alatt és olvasni. Emlékszem, hogy elsőben mikor a Kincskereső Kisködmönből napi 3-5 oldalt elolvastam, hősnek éreztem magam és délután, mikor anyuék értem jöttek büszkeségtől dagadva meséltem nekik, hogy én milyen ügyes vagyok, mert hogy annyit elolvastam. Azonban voltak hullámvölgyeim, mint mindenki másnak. Már nem tudom, hogy mi volt az, aminél megmakacsoltam magam és nem voltam hajlandó elolvasni, de akkor anyu reakciója mély benyomást tett rám. Emlékszem ott ültem nagymamánál a kisszoba szőnyegén, játékokkal és könyvekkel körülvéve és anyu leguggolt hozzám és megkérdezte, miért nem akarom elolvasni, vagy miért nem tetszik, már nem tudom pontosan. De az, amit akkor mondott anyu az az volt, hogy mikor még nem tudtam olvasni és pici voltam, mindig a könyveket babráltam és Apa meg Anya, hogy örült, mert azt hitték, hogy az ő lányuk mennyire szeret majd olvasni.

Az az akkori kicsi Énnek nagy fejrekoppintás volt és mélyen elszégyelltem magam.
Aztán volt az általános iskolás tanítónénim, Magdi néni, aki egy tünemény ember és pici elsősként igaz, hogy megrémülve léptem be hozzá, de utána rajongásig szerettem.
Szóval általánosban a termünk végében volt egy nagy üveges szekrény. Négy vagy öt polca volt és ott tároltuk a labdákat, kiskocsikat és egyéb társasokat. A felső polca a szekrénynek pedig volt a rejtelmek szigete, ahol is a könyveket tartottuk. Mikor épp nem játszottunk és a többiek nem voltak bent sokat ácsingóztam ott, egy széket odahúzva és akkor fejmagasságban láthattam a kincseket. Egyszer egyik szünetben mikor éppen rohantam volna ki a többiek után az udvarra, Magdi néni odahívott a szekrényhez és kivett belőle egy könyvet. Egy Janikovszky Éva kötet volt, azt hiszem a 'Velem mindig történik valami' című, és odanyújtotta nekem. Azt mondta, hogy nem hiszi el, hogy én nem szeretek olvasni (gondolom szülői értekezletes infó) és, hogy ezt biztos szeretni fogom, nekem adja és olvassam el. Én meg csak megszeppenve néztem rá, aztán hitetlenkedve megkérdeztem a tanító nénitől, hogy ezt most tényleg örökbe megkapom? Ő meg mosolygott és azt mondta, hogy igen ez rám várt. Emlékszem, hogy utána nagyon sokáig azzal a könyvvel aludtam el. Valóságos tündér volt Magdni néni.
Innentől lendületet kaptam. Kötelezők közül volt ami nem tetszett, de nagyon sok mesekönyvet kaptam nagyszüleimtől és imádtam azokat bújni.

Szüleim mindig tudományos, ismeretterjesztő könyvekkel leptek meg és jópár David Attenborough kazettával. Azt hiszem ők, ezekkel próbáltak terelgetni.
Aztán 2001.IV.15-e volt a döntő időpont. Húsvét. A nyuszi nem csokit hozott, hanem egy könyvet.

Harry Potter és a bölcsek köve Animus Kiadós első kiadását. Akkor ez meglepő volt számomra, mert emlékszem akkoriban kezdték az angolok fölkapni és erről az új őrületről pár héttel előtte az anyunak akkoriban járó egyik magazinból olvastam és kategorikusan kijelentettem, hogy én bizony nem fogok úgy csinálni mint mindenki, én ezt nem fogom elolvasni. Ki lehet találni, hogy éjjel nappal ezt olvastam. Azt a részt például, mikor a Tiltott Rengetegben megtalálják Harryék a halott egyszarvút, már zseblámpával a takaró alatt izgultam végig.
Az első részt megkaptam húsvétra, a következőt az egy héttel későbbi névnapomon vehettem kézbe, aztán a harmadikra itthon a ruhás kosárban eldugva találtam rá, ahogy éppen a megfelelő alkalomra várt, hogy az enyém lehessen. Ezt követően szüleim már csak elnézően mosolyogtak, ha éppen a HP-ről volt szó én pedig csillogó szemmel hallgattam az új infókat róla. Ez azt hiszem azóta is töretlen.
Lehet mondani sok rosszat (bár nekem egy sem jut eszembe) a Harry Potterre, de azt meg kell hagyni, hogy rengeteg gyereknek ez volt az a mérföldkő, ami a rendszeres olvasás felé indította. Nekem is.
Az azóta eltelt tíz év alatt, nagyon sok könyvet olvastam el és halmoztam fel. Így kezdődött tehát a könyvek szeretete. Gimnáziumba felkerülve pedig a miskolci könyvesboltok rendszeres látogatója voltam. Sokszor az eladókkal már az utcán előre mosolyogva köszöntünk egymásnak. Szüleim és nagyszüleim könyvtárát is rendszeresen dézsmálom. Valami úton módon, minden nálam köt ki. Folyamatos könyvigényben és helyhiányban küszködök. Bárhova megyek egy könyv mindig van nálam, és akármikor költözök a koliba az állandó kedvenceim mindig jönnek velem. Tudom ez már kóros, de ezt a mániám nem adnám semmiért. Szerencsére a barátaim és a szüleim ezt a hóbortomat elfogadják és tolerálják.

Úgyhogy, már csak örökös helyhiányra kell megoldást találnom, de azt hiszem, ebben a folyton táguló univerzumban ez nem lesz probléma! :)

Ahogy Róma sem egy nap alatt épült...

... úgy egy kezdő írónak is különböző és fájón hosszadalmas stációkon kell végighaladnia, míg egy kiadó értékesnek és kiadásra méltónak találja az írását. Emiatt lehetséges, hogy sok tehetséges kezdő, akikben lenne is fantázia, eláll attól a sokszor évekig tartó kilincseléstől, ami egy könyv világra jöttét előzi vagyis előzné meg, a történetét pedig megtartja az asztalfióknak.

Nos az ilyen szerzők felkarolását tűzték ki célul a szervezők [FFG (könyvesblogger) és Sansa (a Sötét Hórusz c. regény szerzője)], azzal, hogy a 'Firkálsz? Mutasd, mit!' nevű blog által egy lehetőséget adnak arra, hogy a szerzők megmutathassák magukat a nyilvánosságnak. Aki elég bátorságot érez ahhoz, hogy írását elérhetővé tegyék könyves bloggereknek azzal a céllal, hogy elolvasás után ők független véleményt alkothassanak a kéziratáról, az ne habozzon!

Várjuk az újító ötleteket!
Tehát ha elég rátermettnek érzed magad, akkor a firkalok[kukac]gmail[pont]com címre küldd el a történeted spoilermentes, ismertetőjét a kész kézirattal egyetemben. Már ezzel is gyakorolhatsz, arra, hogy mi legyen majd a könyved hátoldalán a köszönöm a családnak és barátoknak rész mellett/helyett. ;) De ez a frappáns kis ismertető lehetőleg egy A/4-es oldalnál ne legyen hosszabb (Times New Roman12-es méretnél).
Ha pedig mindez megvolt, akkor nincs más hátra, mint várni a csodára. Na jó nem csodára, csak a gyorsolvasó bloggerekre és bloggerinákra, akik megmondják a tutit, legalábbis a saját szemszögükből.

Természetesen egy kritika egyaránt lehet pozitív és negatív is, ezt el kell fogadni, mert ahány ember annyi féle ízlés és látásmód. Ezért, ha egyik másik embertől nem pontosan az jön vissza amire számítottál, ne legyen sértődés. Tanulni lehet és kell is mindegyikből.
A véleményező bloggereknek, vagyis nekünk nem jár plusz pont sehol amiért elolvassuk a kéziratodat. Mi pusztán barátként, az olvasás élményért szeretnénk ebbe belevágni és ezzel segíteni Neked, picit sejtetve, hogy  milyen fogadtatása lehet majd a regényednek.
Evidens, hogy az írásod egy részét sem adjuk ki és nem kerül fel belőle semmi a netre. Bizalmasan lesz kezelve. Becsszó!

Úgyhogy hajrá és bátorság! Uzsgyi a Firkálsz?-ra és nézz szét alaposan. Mi már tűkön ülve várjuk a jobbnál jobb történeteket. :)

Magyar égre magyar ufót!

Izing Róbert - Támadás az űrből! 

10/9 pilóta satyek

"Az ember a japánoktól várná, hogy suttyomban, egy pudvás pagoda alatt, valahogy a Fuji oldalában csészealjakat fejlesztenek ki…. 
..,szóval a japánok elég perverzek ahhoz, hogy egyszer csak, minden előzetes figyelmeztetés nélkül ott lebegjenek az ember feje fölött egy elcseszett ufóval"


Hát gyerekek, most teljesen őszintén mondom, hogy nagyon rég röhögtem ilyen jót könyvön.

"Ettől rettegett az egész bolygó már legalább egy évszázada: hogy megjelenik egy idegen faj az űrből, és nekiáll kiirtani minket. A faj megérkezett. Első dolguk volt szétlőni Manhattant, és nemcsak Amerikára, hanem magára a Földre is ez a sors várna, ha nem jelenne meg hirtelen egy kis nép, egy jelentéktelen kis ország, amely állítja, hogy fel tudják venni a harcot az ufókkal, sőt akár még le is tudják győzni őket.A magyarok állják a szavukat: olyan technológiát mutatnak fel, amilyet emberfia még nem látott a Földön. A Pumi egység űrhajói a legképzettebb pilótákkal mutatják meg a világnak, hogy milyen is a magyar virtus a Föld légkörében – és azon túl. Csakhogy az idegenek ezt egyáltalán nem viselik valami jól. Minden erejüket, minden tudásukat egyetlen célnak rendelik alá: elpusztítani a “hángárikat”, és térdre kényszeríteni a Föld nevű bolygót. Űrflottájuk akkora, hogy a Napot sem látni tőlük, egyvalamit azonban nem tudnak. A magyarokat egy titokzatos hős segíti, aki Buga Józsefnek hívja magát, és pontosan tudja, hogyan kell megállítani az ufóanschlusst…"

Egy-egy résznél nagyon nőietlenül, de olyan hangosan vihogtam, hogy már attól féltem valaki bepillant a szobába, hogy épelméjűségemet ellenőrizze.
Izing Róbert engem megnyert magának. Nagyon fiatalosan, nagyon velősen fogalmaz és olyan jellegzetes marhaságokat ír le, amit rajtunk, magyarokon kívül a világon senki nem ért meg. Ezért is olyan megkapó, legalábbis számomra. Mert például egy Fradi-Újpest meccs közepén kirobbanó tömegverekedés már mindennapos, a kék köntösben, atlétában kirohanó pocakos házmester aki folyton anyáz, hát ezek kérem hungarikumok. Olvasás közben bizony dagadtam a büszkeségtől itt ott, amikor belegondoltam, hogy ez a könyv mennyire a miénk és mennyire jópofa és hogy végre a magyar íróknak sem kell szégyenkezniük, hiszen egyre jobbak és egyre erősebb a magyar írói front (lsd pl: Gaál Viktor, Baráth Katalin, Izing Róbert és a többiek). 
A regény cselekménye szépen fel van vezetve, a szereplők és országok szerinti váltás pedig izgalmassá teszi az egészet. Nem azt mondom, hogy olyan iszonyúan bonyolult, mert amikor hozzákezdesz akkor már sejtheted, hogy ez bizony nem lesz egy kardunkba dőlünk, vér folyik mindenhol és jön  az apokalipszis-féle téma, mert a végén a happy end törvényszerű. Odáig viszont lehet izgulni, hogy mi lesz a Mink-dinasztia (mert vagyunk mink, meg mindenki más), a Pumi-század, Buga József és a Hángárik, na meg az egész Terra sorsa.  Mihez kezdünk azzal a sáskahadnyi 'pufajkás' komcsi kis szürkével és hogy rugdossuk vissza a ványadt,csontos kis seggüket a saját csillagrendszerükbe.

A szereplők, akik elég sokan vannak *újjong*, jól kidolgozottak és természetesen ontják magukból az ütősebbnél ütősebb dumákat.

"Pont úgy festhettem, emlékezik vissza, mint aki épp akkor törölte magát az iwiwről. Az ember csak akkor törli magát az iwiwről, ha valami súlyos problémája van, összeveszett a legjobb barátnőjével, vagy félrelépett a pasija. Ilyenkor jön a profil törlése, és megkezdődik a digitális remeteség időszaka, hogy aztán egy kis idő elteltével – új lovaggal vagy új legjobb barátnővel – kezdődjön minden elölről. És nem tölt le több Qumby-t sem, nem hallgatja meg egymásután százhússzor, hogy „most múlik pontosan.''


Nincs felesleges, ostoba mellékszereplő, ami rengeteg regénynél az a pont amiért le tudnám karmolni az adott író bajszát.
Az ufoattack idején működő magyar kormány pedig... álom! Annyira jó volt elképzelni, egy olyan vezetést, ahol nem a pénz, hanem a nemzeti érdekek és az ész dominál. Ahol a bevételeket az ország fejlesztésére költik és nem  önzőznek a fővezetők. Persze a kisebb jelentéktelen képviselőknél, itt is ugyanaz megy mint élőben, de azért ez az idealista felfogás meg tudta melengetni a kicsi szívemet ebben a 40 fokos dögmelegben is.
Összességében mondhatom, hogy az én szemszögemből a Támadás az űrből! rendkívül szórakoztató olvasmány volt az elejétől a végéig. Igaz voltak olyan részei, amik kicsit vontatottnak tűntek, de ezeket betudom annak, hogy nem tudtam egyhuzamban végigolvasni a vizsgák miatt. Bátran ajánlom (sőt már ajánlottam is)mindenkinek, aki könnyű kikapcsolódást szeretne, mert a rekeszizomgörcs garantált.

Izing Róbert 35 éves, két újságíró-diplomája van és televíziós műsorszerkesztőként dolgozik. Társrendezőként két dokumentumfilmet készített Tibetről, illetve tavaly a dalai láma látogatásának sajtóreferense volt és már írja a következő regényét. (ezután kíváncsian várom azt is)


Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2011

SzegediSzabadtéri-connecting people

Jó dolog, bizony ám! Mert most például Molnár Piroska és Szacsvay László szálltak meg a koliban a mi szintünkön lévő csudaszép és hejdejó vendégszobákban. Kértünk tőlük autogrammot és még egy csoportkép is készült, ma pedig betársultak mellénk filmet nézni. :) 

Nagyon kedvesek, aranyosak és rendkívül közvetlenek. A nemzet nagyjai kicsiben. 

Ők a hírességek nem a mizu félék. 

Könyvhét zárás

Könyvhét végi leltár: 

 


Kisebb anyagi csőd, de büszke vagyok magamra, mert például a Méreg naplókat és A crowfield átok-ot 900 forintos fejáron vettem, a Családom és egyéb állatfajtákat és a Támadás az űrbőlt pedig antikváriumban szereztem be. A többit pedig a standokon, így spórolva súlyos ezreket. *ügyes Csillu*
Anyu is már csak annyit kérdezett, hogy hányat vettél. És még nem is kaptam dorgálást, viszont(!) mostantól beállok a könyvspórolósok táborába. Pár hónapra van elegendő olvasni valóm az otthon porosodókkal együtt.

U.i: A méregnaplók borítója továbbra sem tetszik. Az eredeti SOKKAL szebb és jobb.

Hunger games 3/3

Ohhh, my Gosh!!!
Most könyvhét apropóján megrendeltem a Mockingjay-t (fecsegőposzáta), az Éhezők Viadala-nak harmadik és egyben befejező részét. Viszket a kezem a könyvvért, de még nem szabad belevetnem magam. Még nem... De alig várom és akkor ezzel most nagyon enyhén fogalmaztam. Találtam egy *&@ jó fan made trailert róla.
Ezt skubizzátok:

Wohooo! Csak azt sajnálom, hogy az angol kiadást rendelték meg a boltban, ami vastagabb is meg a stílusa is más, mint az amerikai, amit az Agave is átvett, na de oda se neki!

A betű a lényeg, az meg ugyanaz! :D

Tündérmese: újratöltve!

Jessica Day George: Éjféli bál

8/10 cipellő

"A Kőbezárt király maga is ember volt egykor, és időnként emberi érzések gyötörték."

Szeretem az ilyen újraértelmezett régi tündérmeséket. Anno a Suttogó-t is nagy élvezettel olvastam, mint ahogy ezt a történetet is. Meg kell mondjam, hogy az eredeti mesére, a Széttáncolt cipellőkre már csak nagyjából emlékszem, de még anyu régi mesekönyvében az ehhez a történethez készített illusztrációt még most is tisztán látom magam előtt. Bár ott a hercegnők az ablakon, nemes egyszerűséggel csak kiröppentek. Itt kicsit más.

Gondolom, az alap sztori valamicskét mindenkinek rémlik. Elátkozott 12 királylány, akik minden este a tündérek palotájában rója a táncot és ezt az átkot egy ifjú és bátor férfi törheti meg. Szerelem, boldogság, mi kell még?
Tulajdon képen ez is totál ugyanaz kicsit bővebb lére eresztve. Na de, azért hogy az a lé, milyen jó lett, azért le a kalappal.

"Rose hercegnő a legidősebb tizenkét lánytestvér közül, akik arra kárhoztattak, hogy a gonosz Kőbezárt király palotájában, mélyen a föld alatt táncoljanak minden éjjel. Születésüktől kezdve átok ül rajtuk, és csak a halál adhatja vissza a szabadságukat. Rose azonban találkozik Galennel, egy fiatal, katonából lett kertésszel, aki nem veti meg a kalandot, és épp olyan elszánt, akárcsak Rose, és a szabadság egyszeriben nem is tűnik olyan elérhetetlennek. Hogy legyőzzék a királyt és sötét udvartartását, szükségük lesz egy láthatatlanná tévő köpenyre, egy fekete gyapjúláncra, melyet bűvös ezüst kötőtűkkel kötöttek, és mind közül a legkritikusabb hozzávalóra – az igaz szerelemre."


Kicsit borúsabb a mese, ami akkor már elvárható, ha egy rövidke történetet egy egész könyvvé akarunk kerekíteni.
Elviekben a meddő Királynő, aki oly sokáig áhítozott gyermekáldás után, egy elkeseredett alkut kötött a Kőbezárt királlyal, ennek eredménye lett a 12 hercegnő. Ámde ekkor sem lehetett felhőtlenül boldog a királyi pár, mivel az országot háború sújtotta. Ez ugyebár rossz dolog és a szerencsétlen Királyné ennek a megoldására is  föld alatti birodalom királyához fordult, aminek folyománya egy nyertes háború és egy újabb szerencsétlen alku. Ennyi röviden és eztán jön a bonyodalom.

A szereplők nekem nagyon megnyerőek voltak. Galen-ben nagyon tetszett, hogy nincs semmilyen különleges képessége, a kötögetésen kívül, mert azt asszem tökélyre fejlesztette (nem nagyon hallottam még olyan férfi főhősről, aki bajvívás vagy a nők szédítése helyett inkább beül egy csendes kis zugba vagy éppen ki a kertbe és kötöget nyugodtan). A fiú birtokában lévő varázstárgyak a tündérmesékben pedig szinte kötelező darabok.
A hercegkisasszonyok közül a kicsik tüneményesen vannak megalkotva. Nekem Árnika, az egyik legkisebb volt a kedvencem, természetesen Rózsa és Lili mellett (ő tud lőni is és nagyon vagány kiscsaj).
De a király, az udvari doktor, a kertészek, Walter, az öreg varázslónő is, mind-mind kedves és megnyerő alakok.

A Kőbezárt király fiaira valahogy nem tudtam haragudni, mert olyan agyatlan feláldozható bábukként jelentek meg, akik papa minden szavára nyáladzva ugranak. Az apjuk volt a fő mumus, aki nekem kicsit az Időgép morloch-jára emlékeztetett.  Na jó, talán nem  olyan nagyon nagyon csúnya, de rokonnak beillene.

Összegezve könnyű kis olvasmány. Pár óra alatt végezni lehet vele. A történet nagyon szépen, arányosan van felépítve és az elvárt bájos meseszerűség belengi az egészet. Nem éreztem úgy, hogy valami felesleges vagy éppen nem odaillő. A fordítás is gördülékeny, na de a borító!! Ah, arról külön is áradozni illenék. Jó, hogy a Könyvmolyképző megtartotta az eredetit, mert ez valami álomszép. Ilyen ruhában öröm lenne járni kelni, még a fűző ellenére is.
Kiskoromban szívesen hallgattam volna esténként anyutól egy egy fejezetet, bár ismerve magamat, tuti, hogy akkor a takaró alatt kuporogva aludtam volna el. A kiadó tizennégy éves kortól ajánlja, de szerintem, én majd simán beiktatnám a gyerekeimnek 8-10 éves korukban esti mese gyanánt.

Eredeti cím: Princess of the Midnight Ball
Kiadó: Könyvmolyképző
Fordította: Szakál Gertrúd, 2011

Gaiman + Pratchett = Elveszett próféciák

9/10 szenteltvizes termosz


FIGYELMEZTETÉS
Gyerekek! Az Armageddon előidézése nagyon veszélyes. NE próbáljátok meg otthon.


Tipikusan az a sírva röhögős fajta. Vonatút alatt nem egy rész volt, mikor rázkódtam a nevetéstől és a kabinban ülők is vigyorogva néztek rám, mikor összetalálkozott a tekintetünk és kitört belőlem a nevetés. Zseniális!
Nem túlzás azt mondani, hogy évekig lapult az Elveszett próféciák word változata  az e-mail-jeim között észrevétlenül. Még anno egy fórumon találtam rá és megkértem a hozzászólót, hogy küldje el nekem. Akkor arra nem gondoltam, hogy gépen képtelen vagyok könyvet olvasni, mert vagy olvasom vagy a szemem folyik ki. Úgyhogy inkább vártam, hogy előbb vagy utóbb de lecsaphatok egy antikváriumban a könyvre, de szerencsére az Agave 2010-ben újra kiadta ezt a posztapokaliptikus vigyordobozt.


"Ha hihetünk Anges Nutter szép és pontos próféciáinak – az egyetlen teljesen megbízható jövendölésnek a világ jövőjéről –, akkor a világ egy szombati napon ér véget. 
Ami azt illeti, most szombaton. Nem sokkal uzsonnaidő után…
Ami elég nagy fejtörést okoz Crowleynak, a Pokol itt ügyködő démonának (korábban kígyónak), és ellenpárjának, Azirafaelnek, aki aktív angyal és passzív antikvárius. Ők ugyanis szeretnek itt lenni. Így hát meg kell állítaniuk az Apokalipszis Négy Motorosát, kivédeni a Boszorkányvadász hadsereg (létszám: két fő) támadását, mindenekelőtt pedig megtalálni – tibetiek, földönkívüliek, atlantisziak és egyéb helyi érdekek között – az Antikrisztust, akiről annyit lehet tudni, hogy jelenleg tizenegy éves és egy angol kisvárosban unatkozik…" 


Azt hiszem ez totál lefedi a történetet és én se akarnék többet elárulni, a spoilerezést kerülendő, de ezt mindenkinek kötelező elolvasni! A két író valami ferge.. most figyelj!, TEGESET hozott össze ebből az egészből. Ami pedig a legjobb, hogy a rengeteg poén mögött mégis van tanulság. Vigyáznunk kell a Földre, meg a bálnákra, mert ők énekelnek, és az ózonlyukra, mert az, minthogy lyuk folyton lyukad a hamburgerektől, na és ne legyünk földhözragasztottak, mert kivágják az esőerdőket.  
A szereplők hihetetlenek, én személy szerint Aziraphael és Crowley kettősén röhögtem a legjobbakat.

 Aziraphel főállásban angyal és részidős antikvárius, Crowley pedig démon, vagy inkább bukott angyal, még pontosabban "inkább csak lefelé szállingózó" angyalocska, büszke Bentley tulajdonos és a Queen kényszerű rajongója (mert minden kazetta amit a kocsiban felejt egy éjszakára, Best of Queen albummá változik). Papírforma szerint utálják egymást, a való életben viszont egymáshoz szokott veteránok. Plusz Crowley növénynevelési stratégiája, merőben új megvilágításba helyezi az otthoni 
virágokat, akik ösztönzés hiányában valószínűleg túlzottan elkényelmesedtek.


"Emellett, pár havonta egyszer kiválasztott egy növényt, ami túl lassan nőtt, vagy száraz, barna foltok jelentek meg a levelein, vagy egyszerűen nem nézett ki olyan jól, mint a többi és körbehordozta a többi növény előtt. 
– Búcsúzz el a többiektől, pajti – mondta a szerencsétlen növénynek. – Kevés vagy…
Aztán elhagyta a lakást az alkalmatlan növénnyel és pár órával később visszatért egy üres cseréppel, amit aztán gondosan szem előtt hagyott. Londonszerte a legélénkebb, legelegánsabb és legszebb növények voltak. Ezen felül a legrémültebbek is."

Kettejük mellett azonban van még sok más bravúrosan zakkant szereplő. Van még például egy boszorkányvadász sereg, ami áll 1 fő tisztből és 1 fő közkatonából, aki szerintem simán pályázhatna az Anti-MacGyver címre, amíg a főnök napjának nagy részét a szomszédban lakó névleges médium szapulásával tölti. Aztán akad itt egy kezdő boszi, aki Agnes Nutter egyenesági leszármazottja és ezt tekinti hivatásának is a gyakorló okkultista mellett, vannak még a pokol lovasai, akik most már motorokkal bőrszerkóban hasítják az aszfaltot és végül pedig itt van a főfőfő Adam, aki önjelölt bandavezér, félreeső idejében pedig Antikrisztus. Vannak még sokan mások a teljesség igénye nélkül, mint ufók, tibetiek, atlantisziak, és amcsik.


Memoir akitől a könyvet vettem, úgy mondta, hogy jó volt-jó volt, jókat kacarászott rajta, de nem valószínű, hogy el fogja még többször olvasni.  Most az olvasás után már én is így vélem. Na nem tuti biztos, de amíg a Biff evangéliumát többször is elolvastam, addig ennél nem érzek olyan nagy késztetést rá. De lehet, hogy ezt a késztetős dolgot az idő majd megoldja, mert a poénok azok ismétlendőek. 


A jó múltkor találtam az imdb-n, hogy előkészületben van a film változata, amit sejtésem szerint majd a BBC fog levetíteni minisorozat formájában. Sajna várnunk kell 2013-ig. Addig hiánypótlónak és ízelítőnek itt van az ending title amit előre megszerkesztettek és szerintem ennél találóbb szereposztást nem nagyon tudtak volna találni.

"A Pokolba vezető út fagyott házalóügynökökkel van kikövezve. Hétvégente a fiatalabb démonok rajtuk korcsolyázgatnak." 

Eredeti cím: Good Omens

Kiadó: Agavekönyvek

Fordította: Horváth Norbert, 1998

Richelle Mead - Vámpír akadémia

8/10 jegyzettömb

"Azt hiszem, vannak a „szokásos" helyzetek, és van az, amikor az embert egy nagyon izmos, nagyon magas és nagyon dühös orosz pasas szorongatja."

Nagyon sokáig úgy voltam ezzel a könyvvel, hogy "na ne máár! Megint egy vámpíros-iskoláslányos-szerelmes-romantikus. Pföjj..." Aztán egyik beadandó írás közben, nézelődtem Szandra könyvespolcán és miután ő nagyon jókat mondott róla, akkor egye fene alapon én is elolvasom.
Most már bánom, hogy nem egy kicsit hamarabb találtam meg ezt a könyvet. Kicsit Harry Potter hangulatú nekem, enyhe, de tényleg nagyon enyhe AB beütéssel.

"A világsikerű sorozat első kötetében Lissa Dragomirt és Rose Hathawayt két év bujkálás után elfogják és visszazsuppolják a Montana erdőségeinek mélyén megbúvó Szent Vlagyimir Akadémia vaskapui mögé. A vámpíriskola a mora uralkodói családok és dampyr testőreik számára szolgál oktatóhelyül. Az akadémia falain belül a két lánynak különböző viszálykodással, rosszindulatú pletykákkal, tiltott szerelemmel és fenyegetésekkel kell megbirkóznia. De mindketten tudják, hogy a legnagyobb veszély a kapukon kívülről leselkedik rájuk."


Hogy az igazat megmondjam, kellemesen csalódtam, mert egy igen érdekes és fordulatos könyvet kaptam a fenntartásaim ellenére. A vámpír-világ amit lefestett izgalmas, tele politikai intrikákkal és a szláv mondakör felvillantásaival. Amadea, anno úgy írta, hogy ez, hogy az írónő rendesen beleásta magát a mitológiába és hátteret ad a regényfolyamnak külön is örvendetes dolog. Én is így vélem és egy nagy piros pont a részemről, mert az olyan sztorikat amik nem csak vannak és lógnak bele a vakvilágba én is kifejezetten szeretem (bár, ki nem...). A szereplők szimpatikusak és szerethetők. Ami miatt pedig végleg belopta magát a szívembe az a Lissa és Rose közti erős és feltétel nélküli barátság. Ilyenek voltunk mi is anno gimnazista korunkban egyik barátnémmel.  Rose tűzről pattant jelleme pedig nagyon közel áll hozzám.
Na szóval az alap szitu: vámpíréknál igen erős hierarchia uralkodik. Királynő fent, alatta pedig a 12 uralkodó család, akiknek a csemetéi a fent említett suliba, a Szent Vlagyimirba járnak, a dampyrokkal együtt, akik a jó vámpírok, a mora-k testőrei. Vannak aztán a striga-k, akik a rossz vámpírok. Ők az ősellenség, és ellenük képzik ki a dampyrokat a suliban, hogy meg tudják védeni a morákat az életük árán is. A strigák itt a klasszikus értelemben vett vámpírok, akiket éget a nap, rettenetesen erősek, gonoszak és kötelességtudóan vörösen világít a szemük (no comment...). Úgy lesz valakiből striga, hogy táplálkozás közben megöli azt akiből épp szívja a vérét. Ahogy Anne Rice mondaná, magával ragadja a halál, az adott vámpírt és ő is feldobja a pacskert.  Na már most ezek a strigák veszett módon zabosak a mora-kra, valószínűleg azért, mert az ő vérük által lesznek hallhatatlanok, hiszen mint tudjuk az már evidens, hogy a vámpírok vére sokkal erősebb a másik számára. Ennek következtében a mora-k száma nagyon megcsappant, kihaló félben vannak a strigák miatt. Jah és azt majdnem elfelejtettem megemlíteni, hogy a mora-k képesek az elementál mágiára. Minden mora kapcsolatba tud  lépni, egy alap elemmel, hogy erőt merítsen belőle. Például Lissa egyik barátja tűzmágus. De amint egy mora, strigává válik elveszti ezt a képességét.
A történet nagy része az akadémiai területén zajlik, még sincs olyan részletesen lefestve az épület és az azt körülvevő környezet. Értem én, hogy itt nem ez a lényeg, de azért egy kicsit hiányoltam a gótikus boltíveket és a katedrális szerű megjelenést, ami ilyen helyeken kötttelező. Plusz, nem volt olyan részletesen kifejtve, ez a striga vonal. Gondolom, majd a későbbi részekben ez pótlódik, mert jó lenne többet megtudni róluk is.

Nekem tetszett a könyv és kíváncsi vagyok, mi fog kikerekedni ebből a történetből a következő könyvek alatt, úgyhogy rákerültek az elolvasandó listára.


Eredeti cím: Vampire Academy
Kiadó: Agave Könyvek
Fordító: Farkas Veronika, 2009

Az idő pénz (vagy kipipált vizsga)

Nem gondoltam volna, hogy pont én leszek időszűkében aki fennhangon hirdettem, hogy "arra van időd amire időt szánsz..." Hát sajna ez valahogy mégsem ilyen egyszerű. Vizsgaidőszak és  tanulás az egyik oldalról, másikról pedig a szép lassan(?) már a derekamig magasodó könyvhalom. A könyvhét pedig csak eztán jön. Újraolvasást is fontolgatok. Például a Shiver-Linger kettőst, aztán pedig a HP utolsó részét a film előtt, mert abból bizony már nem emlékszem sokra, és végül a Biff evangéliumát is fel kellene avatnom, ha már kaptam egy vaciúj példányt Brigi barátnémtól ajándékba.
Tehát sűrű a lista, de igyekezni fogok. Amint lesz egy hosszabb lélegzetvételnyi időm, akkor pótolom a könyves posztokat is, ígérem. :)

Addig pedig mutatom, mi után áhítozom.

...hát nem csuuudaszép? 

A szavak ereje

Tataijucc  posztolta ki moly-on, én meg vizsgára készülődés közben, mint jó diák minden mást csinálok, csak ne azzal kelljen foglalkoznom amivel muszáj. Rövid és tömör. Bár már ismertem ezt a történetet, ez a kisvideo szépen visszaadta. Én meg majdnem sírtam rajta. Sőt nem csak majdnem... 

Pittacus Lore - Negyedik

5-6 kristály a 10-ből


"(…) aki nem tanul a történelemből, az arra kárhoztatik, hogy megismételje. De másodszorra már sokkal nagyobbak a tétek."


"Kezdetben kilencen voltunk.
Elsőt Malajziában ölték meg.
Másodikat Angliában kapták el.
Harmadikkal Kenyában végeztek.
Hatan maradtunk. Most én következem:
A Negyedik.

A Lorienről érkeztünk a Földre, tizenkét évvel ezelőtt. Úgy nézünk ki, mint ti. Ugyanazt a nyelvet beszéljük. Köztetek élünk. De másmilyenek vagyunk. Olyan hatalommal rendelkezünk, amiről nem is álmodhattok. Elképzelni sem tudjátok, milyen erősek és gyorsak vagyunk. Hozzánk hasonló szuperhősöket eddig csak filmekben vagy képregényekben láthattatok - de mi valóban létezünk.
Eredetileg az volt a tervünk, hogy felkészülünk, megerősödünk, aztán egyesült erővel legyőzzük ellenségeinket. De megtaláltak minket, és most vadásznak ránk. Állandóan menekülnünk kell. Meghúzzuk magunkat, rejtőzködünk, elvegyülünk, láthatlanná válunk. Úgy élünk köztetek, hogy nem is tudtok róla.
De ők tudják."


Alapjában véve jó történet és csak a szőrös szívűségem miatt adok neki ilyen alacsony pontszámot, de most többre nem futja.
Az alapsztori, hogy Negyedik (John) bolygóját lerombolta egy agresszív faj, ami kipusztította az ottani civilizációt és kiszipolyozta a bolygó készleteit, totál lakhatatlanná téve azt. És ez a faj most a Földre pályázik, de előbb még meg kell találniuk a 9 lorieni Védőből még életben lévő hatot, hogy elpusztíthassák őket és megindulhasson a sáskajárás a Föld ellen is. És mivel egy védő varázslat miatt csak szépen sorban tudják őket eltenni láb alól, ezért a figyelem most Negyedikre terelődik.
Erről is most jött ki a film változat pár hónappal ezelőtt, de jó szokáshoz híven először a könyvvel kellett végeznem utána jöhetett a könnyebbik műfaj.
Végignéztem és nem is kétséges, hogy melyiket választanám közülük. Naná, hogy a regényt! Kidolgozott és részletes. Na nem egy Háború és Béke de egész jó. Érdekes fordulatok vannak benne felvázolva és a Henri által őrizgetett láda nekem nagyon piszkálja a fantáziám, hogy mik lehetnek benne. A cselekmény rendkívül izgalmas, alig bírtam letenni és rohamtempóban haladtam végig rajta. Igaz, hogy pár dolgot előre lehet sejteni, de attól még a Pandora-szelencéje effektus érződik, vagy legalábbis én ahhoz hasonlítanám. Az egyetlen dolog amit negatívumként említenék, hogy a romantikus szál, ami a tipikus kiskamasz szerelem kicsit idegesített. Jó nem arról van szó, ki lehet bírni és hála a jó égnek közel sem olyan ömlengős, mint a Twilight.  Vagy az írás vagy fordítás volt ami döcögősebbé tette nem tudom, de akkor már forgattam a szemem, mikor Sarah poénként sokadjára is John karjába boxol (szerintem igazán lehetett volna finomítani ezen szinonímákkal vagy valami).
A filmmel kapcsolatban azt kell mondanom, hogy a szereplőválasztás találó, csak Hatodik ellenszenves kicsit az arroganciájával. De amúgy oké. A szörnyetegeket veszett jól megcsinálták (kivéve a kiméra), én a könyv alatt nem is igazán tudtam őket vizualizálni magamban, de itt ütött a grafikájuk. A szereplők idősebbek mint a könyvben és a szerelmi szálat jól hozták elő. Nem csöpögős és nem is az a számomra idegesítő egymáson lógás. Ami szerintem rossz, hogy túl hamar lepörgetik az eseményeket. Alig 1-2 nap az egész cselekménysor és hogy a képességekbe kicsit(!) belekevertek. Nem húzom le annyira, mert nézhető egyszer-kétszer, de szerintem nyomába sem ér a könyvnek. Bár azért kíváncsi leszek, hogy a következő részeket hogy oldják majd meg.

Eredeti cím: I am number four
Kiadó: Cartaphilus Kiadói KFT.
Fordító: Illés Róbert, 2011

Alex Flinn - Beastly

8/10 rózsaszirom


It's okay. I'm a girl. Every girl pretends she's a princess at one point, no matter how little her life is like that. And I like the idea of 'happily ever after''.


Bevallom, hogy a Szépség és a Szörnyeteg nekem is az egyik kedvencem volt kiskoromban. Na jó meg még most is a top 10-be sorolom. Tehát az alapsztorit nem kell senkinek sem bemutatnom. Az újdonság a körítés. Sokszor vigyorogtam rajta, úgy mint a tizenéves tinik, de tényleg aranyos volt. Tetszettek a chat bevágások, de a legnagyobb kedvencem a közös irodalomórák voltak. Valahogy olyan kellemes hangulata volt az egész könyvnek. Bár itt a régi, 'autentikus' Disney-féle Szörnyeteget már nem tudtam elképzelni az üvegházba a rózsák közé, meg a metróra. Épp ezért nekem valahogy a filmbéli változat sokkal jobban feküdt ebben az új díszletben. Modern város és egyebek. A szereplők nem voltak olyan mélyen kidolgozva, de ez egy mesében nem is olyan elemi feltétel, hiszen amit kellett azt megtudtuk. Na jó, mondjuk ha így végigveszem, akkor az éppen jófiúvá átvedlő Szörnyeteg, Kyle vagy Adrian, - kinek hogy tetszik- jellemváltozása azért szembeötlő volt. Nem egyik pillanatról lett A-ból B. Hozta az elvárt szintet. A háttér szépen meg volt rajzolva, nem mondhatok rá semmi rosszat. Kedvenc karakternek talán Will-t és Kendrát mondanám, na jó, meg Adriant (of course...).
Amikor láttam, hogy megfilmesítik a könyvet rögtön lecsekkoltam imdb-n ki, mi, hol, mikor és türelmetlenül vártam, hogy majd valakit elrángathassak a moziba, hogy végignézzük. De sajnos itthon majd csak dvd-n lehet hozzájutni a filmhez (elvileg), ez viszont nem jelent semmilyen akadályt. Miután befejeztem a könyvet, ami az első igazi olyan könyvem volt, amit elejétől a végéig eredeti nyelven olvastam, nem pedig csak kis részleteket félre-félre rakva, végignéztem az adaptációt is. Cuki. Legalábbis azon nevettem nagyon amikor megpróbálja elnyerni Lindy figyelmét, és mit össze szenved érte. Az amikor ajándékokat visz az ajtó elé, meg fölkel hajnalban, hogy előre tanuljon az órára, hogy ne tűnjön túl ostobának a lányhoz képest, mind mind olyan nevettető kis apróságok. Az külön kis poén, hogy mikor karácsony lesz a filmben a Kyle-on lévő tetoválások is feldíszítődnek. Jaahh és Barney alias Neil Patrick Harris zseni még ilyen szerepben is! Összességében jó kis film lett. Csajos estékre pont jó. Itt ott néha picit eltér a könyv és a film, de szinte észre se lehet venni. Kikapcsolódásnak tehát ideális mind a kettő! :)

Eredeti cím: Beastly
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Fordító: Farkas Veronika