Raana Raas : Csodaidők 1 - Az ogfák vöröse

9 gém a 10-ből

„Nem vagy egyedül […] Mindig van valaki, akinek csak rád van szüksége.”

Vége… Legalábbis az első résznek és már számolom vissza a napokat, amikor a kezembe vehetem a másodikat. Nem vártam sokat ettől a könyvtől, hiszen tényleg semmi kampánya nem volt, de mivel nagyon sok bloggernél jókat olvastam róla és a moly-on is csak dícsérték, a miért is ne alapon belevágtam. Mit ne mondjak, örülök, hogy így tettem. Valami fergeteges könyv, abból a fajtából, ami után napokig gondolkodik az ember a szereplőkön, a történteken, a világon. Görgey Etelkát hallottam már a magyar Tolkien vagy éppen a hazai Rowlingként emlegetni. Nem adnék igazat egyik állításnak sem. Hasonlóan epikus, mint Tolkien világa és ugyanolyan olvasmányos, mint a Harry Potter könyvek, de mégis más. A más pedig jó értelemben. Nagyon jó! Tulajdonképpen családregény, hiszen a Raas família történetét meséli el, de egyben brutális társadalomkritika. Keményen az ember arcába vágja a legalantasabb tetteinket, hogyan rombolnak az emberek tudatlanul a közösségben és ugyanakkor milyen súlyos döntésekkel kell szembesülnie az egyénnek, ha a családi összetartásról és a jövőről van szó.  

A történet végül is a három főszereplő nézőpontjából áll össze. Judy az árva kislány, Giin a tiszteletre méltó és nagyra becsült politikus, és Yaan a felnőttség küszöbén álló fiatal srác. Mind a hárman különböző egyéniségek és roppant összetett személyiségek, közös bennük a családi kötelék.  Judy és Yaan lehetne egymás tükörképe is a külsős világ vs Kaven párhuzammal. A legszimpatikusabb nekem mégis Giin volt. Okos és remek stratéga. A kezdeti ridegség, amit annak köszönhető, hogy titokzatos ő maga is, lassan felenged és meglátod az érzelmeket is. A másik kedvenc pedig Ronen. Igaz, hogy mellékszereplő, de annyira aranyos és kedves. Ilyen tesót én is el tudnék képzelni magamnak.

 Maga a világ nekem nagyon tetszett. Az űrutazás, a gépek és a 3D sakk is nagyon szuperül hangzik és a mi a legjobban tetszett, hogy minden apró részlet szépen ki volt dolgozva és elmagyarázva. Szóval stabil és szépen felépített az egész, ami engem nagyon megnyert.

A másik, hogy én ki nem állhattam a családregényeket, mert nekem mindig úgy tűnt szépen lassan elfolyósodik és valahogy unalmassá válik. De a Csodaidők koránt sem ilyen! Az elején beszippant, hogy utána a miérteken és a hogyanokon járjon az agyad szüntelenül. Tele van csavarral, amiket sejtesz, de aztán mégis valahogy teljesen más úton lyukadsz ki oda ahova. A szereplők élnek és nagyon szerethetők, a történet izgalmas és fordulatos.

A történet összetettségét nézve pedig nagy-nagy piros pont az írónőnek a könyvben található családfáért és a kislexikonért.